A Dal 2018

Nem indul A Dal 2018-ban a The Matter zenekar

A Patikadomb versenyez helyette!
 

A The Matter zenekar nem tud részt venni a 2018-as Dalversenyben- tájékoztatta a produkciót és az MTVA Sajtóosztályát az együttes menedzsere. „Legnagyobb sajnálatunkra nem tudjuk A Dal 2018-as versennyel járó kötelezettségeket vállalni. Zenekarunk énekesének Mushunak váratlan családi okok miatt Bécsben kell tartózkodnia a következő hónapokban. Köszönjük szépen a bizalmat, a zsűri tagjainak, hogy lehetőséget láttak dalunkban és zenekarunkban. A többi versenyzőnek pedig sok sikert kívánunk!”

A The Matter visszalépésével a Patikadomb Jó szelet! című dalával versenyezhet Magyarország legjobb dala címéért- tudatta az MTVA Sajtóosztálya az MTI-vel.

A közmédia december 6-án hirdette ki A Dal 2018 legjobb 30 előadóját, akik bekerültek a 2018 januárjában induló televíziós elődöntőbe. A résztvevők egy budapesti sajtótájékoztatón tudták meg az örömhírt, hogy dalukkal bekerültek a legjobb 30 előadó közé. Az eseményen mutatták be a négy zsűritagot: Schell Juditot, Frenreisz Károlyt, Both Miklóst, és Mező Misit, valamint A Dal 2018 új műsorvezetőit, Rátonyi Krisztát és Fehérvári Gábor Alfrédet, Freddie-t, akikkel január 20-tól szombat esténként, hat héten keresztül találkozhatnak a nézők a Duna Televízión.

Kapcsolódó Hírek