Napközben: Legjobb Női Munkahely 2016

A november 28-i adás tartalmából
 

Januártól a bíróságok mellett vagyonjogi ügyekben már a közjegyzők előtt is lehet egyezséget kötni, ha a feleknek jogvitájuk van, de meg akarnak egyezni. Minthogy a közjegyzői irodák behálózzák az egész országot, ez egyszerűen hozzáférhetővé teszi az egyezségi eljárást mindenki számára. Persze a közjegyzővel a legtöbb esetben a hagyatéki ügyek során kerülünk kapcsolatba. De mit intézhetünk még peren kívül, egyszerűbben, kisebb költséggel?

Hallgassa meg!

A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség „Legjobb Női Munkahely 2016” pályázata díjait a napokban kapták meg az arra érdemes cégek. Milyen segítséget tudnak nyújtani a munkáltatók az anyukáknak, családoknak, hogy a munkahely és az otthon, a gyermek is a legtöbbet kapja a hölgyekből? És persze az is kérdés, hogyan lehetnek egyszerre jó feleségek, jó anyák és jó munkaerők a hölgyek?

Hallgassa meg!

Tehetségportál indult a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) gondozásában. Az oldal célja, hogy közel hozza egymáshoz a tehetséges fiatalokat és a piaci szereplőket. Erről tíz óra után beszélgetünk

Hallgassa meg!

A télre készülődve még az utolsó javítások elvégezhetőek egy-egy kissé sérült tető helyreigazításában, kívülre szökő meleg megállításában, nem beszélve a nyaralók, kerti csapok fagymentesítéséről. Hiszen majd a nagy hidegben érezzük igazán, mennyire jól szigetelt a lakásunk. Ám az energiafelhasználás terén van lehetőség a javulásra, mondják a szakemberek. Mire költsünk, hogy a befektetett pénz mihamarabb megtérüljön?

Hallgassa meg!

IMG_3178_resize

Napközben – Kossuth – november 28., kedd, 9.00

Szerkesztő: Bakos Csaba 
Műsorvezető: Ujhelyi Zoltán

Tovább műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább