Hogyan függ össze a mozgás és az imádság? Erről beszél Molnár Renáta, aki saját módszert vezetett be Cor-Way , azaz a szív útja névvel.

Az Újszínház nemrég mutatta be Fazekas István, Huszár Gál életéről szóló, Méltatlan című drámáját egy felolvasó esten. Az íróval beszélget Fekete Ágnes.

Fekete Ágnes áhítata:

„Melyik út visz oda, hol a világosság lakik, és a sötétségnek hol van a helye?” Jób könyve 38,19

Pilinszky János ír egy keleti költői képről, amely szerint a bűnös lélek olyan, mint a lefelé fordított fáklya. A szentek titka viszont éppen az, hogy visszaállítják a felborult értékrendet. Fényüket, szellemük erejét ismét a fény felé, Isten világossága felé. (Új Ember, 1964. március 1.) Szép hasonlat. A világosság lehet égető, riasztó, vakító elevenség, és lehet életadó, értelmet újító valóság is. Az egyik esetben lefelé fordítva önmagát égeti el, füstöl és fáj. Ilyen az, ha a gyertyát lefelé fordítva tartjuk. A másik esetben szép és felemelő, bevilágít mindent.

Különös, hogy a Bibliában Jób könyvében szerepel a legtöbbször a világosság szó. Ebben a nagyon sötét és fájdalmas történetben keresi a szenvedő ember a fényt. Egy helyen ezt mondja: „Bizony jót reméltem és rossz következett, világosságot vártam és homály jött.” Jób azt élte meg, hogy visszájára fordult a világ. Addig úgy értette az életet, hogy ha ő hűséges, akkor vele is hűek lesznek, ha ő odateszi magát, akkor válaszul odaadást kap. Isten azonban elfordult tőle, és a világosság keresése óriási homályba torkollott – így érezte.  Jób kérdése valójában az átalakulás. Hogyan fordul sötétségbe a világosság, illetve a világosság sötétségbe?

Mit tehetünk akkor, amikor minden összeborulni látszik? A Biblia válasza elsőként a jó helyen való várakozás. Jób személyiségének nagyszerűsége abban van, hogy nem alkudott meg környezetével, nem fordult sem önmaga ellen, sem mások ellen, hanem kitartóan vártra Istent még abban is, ahogyan vele vitatkozott.

A második válasz az, hogy mindig a világosság oldja meg a sötétség dolgát és nem fordítva. A fénnyel nincs más dolog, mint utat engedni neki. De vajon mi az bennünk, ami úttá válhat Isten világossága számára? Jób esetében ez nem volt más, mint a jelenlét az élet porszerű létezésében. Amikor csendben kirándulunk, figyeljük a természetet, szerintem mindenki megfigyelheti magán, hogy elkalandoznak gondolatai. De amikor egy kaptatóhoz érünk, akkor örülünk, ha ritmikusan tudunk lihegni, esetleg számoljuk a lépéseket azzal a vággyal, hogy egyszer csak feljussunk a hegyre. Egész valónk teljes erejével jelen van testünkben, nem tudunk máshol lenni lélekben.

Így jött el Jób életének világossága is. Ebben a totális és fájdalmas jelenlétben egyszer csak feltámadt a nap. Jób lefelé fordított önemésztő fáklyája ismét felfele világított. Jób könyve nem ad választ arra, hogy ez hogyna történt. Senki nem dícsér meg senkit, nem szokásos happyend történet, mert nincs ok. Nincs történés a végén. Nem találta meg a boszorkányt a hős, nem ölt meg senki semmit, hanem egyszercsak megtörte a fény a sötétséget. Egyszerűen nincs a kezünkben ez a változás. csak annyit tudunk, hogy várnunk kell, jó helyen kell lennünk, és igazán jelen kell lennünk.  Hadd idézzem végül ismét Pilinszky Jánost:

„Ami a hitünk titkait illeti – e titkok természete még mélyebb, hiszen föloldásukat egyedül Istenben remélhetjük. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene teljes szívünkkel és elménkkel feléjük fordulnunk. Hiszen épp megoldhatatlanságukban rejlik erejük és tanításuk. Az a szinte rögzíthetetlen és kifogyhatatlan világosság, aminek legfőbb gyümölcse az alázat. Olyan sötét napok, amikből a legtisztább fény árad, s oda süt, ahová semmi más világosság el nem érne.” (Új Ember, 1974. december 15.) Ámen.

Tebenned bíztunk eleitől fogva – Kossuth –  november 22., szerda, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Ágnes

Tovább a műsoroldalra >>>