Napközben: Miért nem sportolnak a gyerekek?

A november 22-ei adás tervezett tartalmából.
 

Bárányhimlő

Hallgassa meg!

Szakmai konszenzus alakult ki arról, hogy a bárányhimlő elleni védőoltást érdemes bevezetni a kötelező oltások közé – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A bárányhimlő-fertőzést követő három napban még be lehetne oltani a gyerekeket a betegség ellen, és ezzel még megelőzhető, hogy súlyos, szövődményes eset, például bakteriális fertőzés, agyvelőgyulladás, tüdőgyulladás vagy neurológiai elváltozások alakuljanak ki a fertőzött betegnél. A bárányhimlő – bár ritkábban, mint gyermekkorban – felnőttkorban is előfordulhat. A betegséggel szemben csak azok védettek, akik gyermekként már átestek a fertőzésen, illetve jelentősen kisebb a fertőzés esélye azok körében, akik megkapták a bárányhimlő elleni védőoltást.  Ráadásul a felnőttekre még veszélyesebb a bárányhimlő, mint a gyermekekre.

Riporter: Gárdonyi Eszter
Vendég: dr. Póta György Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, Tóth Vali londoni tudósító(ott is kurrens a téma éppen), Prof.Dr Barkay Lászkó főorvos

Karácsonyi leárazások

Hallgassa meg!

Kezdődik a karácsonyi bevásárlás, jönnek az akciók, Joy napok glamour napok, Blackfridayek. Neten, boltokban egyaránt. Hogyan, mire figyeljünk, milyen problémák fordulhatnak elő.

Riporter: Imre Júlia
Vendég: Gulyás Emese Tudatos Vásárlók Egyesületének elnöke, Dr. Kóródy Dávid Budapesti Békéltető Testület hivatalvezetője

Mozaik Múzeumtúra

Hallgassa meg!

A 2017-2018-as tanévben is útjára indul a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programsorozata a Felelős Szülők Iskolája szervezésében. A tanévben összesen 7 iskolába látogatnak el, ebből egy határon túli intézménybe is, Szlovákiába. A program célja, hogy élményszerű, látványos és tartalmas múzeumpedagógiai foglalkozások bemutatásával közel hozzák a diákokat és tanárokat a múzeumokhoz, megkedveltessék velük a kiállításokat.

Vendég: Makranczi Zsolt Örökség Kulturpolitikai Intézet Nonprofit Kft igazgatója, a Mozaik Múzeumtúra főszervezője, Tibenszky Móni Lisa a Felelős Szülők Iskolája alapítója, ügyvezető, Pavletitsné Egressy Mária Lilla igazgató, Benkő István Református Ált. Isk és Gimn, Szilágyi Áron, a kecskeméti Leskowszky Hangszergyűjtemény igazgatója

Miért nem sportolnak a gyerekek?

Hallgassa meg!

Az MDSZ (Magyar Diáksport Szövetség) régóta foglalkozik azzal vajon mi motiválja a gyerekeket mozgásra, illetve mi okozhatja a lelkesedés alábbhagyását, miért hagyja ott sok gyerek az aktív sportolást. Milyen pszichés, és milyen életkörülménybeli oka lehet ennek a folyamatnak? Mit tehetünk, hogy a gyermekek minél többet sportoljanak, mozogjanak? Csak az okoseszközök a hibásak?

Riporter: Pilisy Csenge
Vendégek: Pigniczky Dorottya szenior szakértő Magyar Diáksport Szövetség, Petro Iván utánpótlás úszó szövetségi kapitány

Napközben – Kossuth – november 22., szerda, 9.00

Szerkesztő: Cseszregi Balázs
Műsorvezető: Banner Géza

Tovább műsoroldalra >>>

Olvasson tovább