Vasárnapi újság: Felelősség minden magyarért

A november 19-ei adás tartalmából.
 

Újabb lépés a GMO ellen. Létezik ugyan a génmanipulált termékek behozatalának tilalma, de azt már képtelenség ellenőrizni, genetikailag „tiszta-e” például az importált szója. Megoldást csak az jelenthet, ha itthon, ellenőrzött körülmények között termeljük meg a takarmány alapanyagokat. Többek között ez a célja az ősszel elfogadott nemzeti fehérjetakarmány program. Hogyan fogadják a magyar gazdák a kezdeményezést?

Hallgassa meg!

A forradalom nagyari mártírja. Fórizs Tibor egyetemistaként vett részt a budapesti harcokban az 1956-ban. November 4.-én a szovjet offenzíva során halálos lövés érte. A kis szatmári faluban november közepén temették el, az akkori református pap hősi halottként jegyezte be a halotti nyilvántartásba. A református templom falára helyezett emléktábla leleplezése alkalmat teremtett a korábbi politikai hatalom képviselőjének is pálfordulására.

Hallgassa meg!

Lengyel-magyar két jóbarát. Hangképes beszámoló a Civil Összefogás Fórum közel 300 fős küldöttségének krakkói látogatásáról. A civilek a lengyel nemzeti ünnep alkalmából rendezett felvonulás és ünnepség díszvendégei voltak, ezzel is tanúságot téve a két nép testvéri kapcsolatairól.

Hallgassa meg!

A nem létező terv megvalósítása. Az Európai Parlament bal-liberális képviselői nem csak kényszeríteni akarják az illegális migrációval szembe helyezkedő országokat, de ha ez nem sikerül, büntetni is. Gulyás Gergely a FIDESZ frakcióvezetője úgy véli, a Soros-féle szervezetek átláthatóságról papolnak, de maguk nem hajlandók nyíltan megvallani hovatartozásukat, felfedni hátterüket. A képviselő véleményt mond a torz értelmezésű szolidaritásról és a nemzetállamok felszámolásáért bármire képes külföldi és hazai ellenfeleinkről is.

Hallgassa meg!

Szárnyal a gazdaság. Két közgazdász, Boros Imre és Bogár László elemzése arról, milyen tényezőknek köszönhető, hogy a 2010 előtti tragikus gazdasági helyzetből nem csupán kilábalni sikerült, de az államadósság csökkentése mellett a biztató jövőt is megalapozhattuk.

Hallgassa meg!

Felelősség minden magyarért. Az ukrajnai oktatási törvény elleni lépésekről, a visszahonosítás helyzetéről és értelméről, a magyar kormány nyújtotta támogatásokról és a határon túli óvodaépítési programról, valamint a családtámogatási rendszer kiterjesztéséről is beszél Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Hallgassa meg!

Az elfeledett Czetz János. Az 1848-49-es szabadságharc tábornoka, az erdélyi hadjárat egyik hőse lett volna a 14. aradi mártír. Kalandos menekülése után az argentin köztársasági elnök unokahúgának férjeként szervezte meg a katonai akadémiát, s lett első igazgatója. Ő tervezte a kadétok díszegyenruháját, melyet ünnepi alkalmakkor ma is viselnek és az akadémia pecsétjét, s ma is ezzel hitelesítik a végzősök diplomáját. Az örmény-székely hazafi életéről dokumentumfilm készült.

Hallgassa meg!

Vasárnapi újság – Kossuth – november 19., vasárnap, 6:00

Szerkesztő: ifj. Tóth György
Műsorvezető: Juhász Zsolt
Zenei szerkesztő: Duba Szilvia

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább