A Muzsikuslegendák következő adásának főszereplőjét személyesen ismerhettem. Jean Pierre Rampal minden idők egyik leghíresebb fuvolaművésze volt.
Szó szerint nagy ember volt – művészi és testi értelemben is. Néha furcsa volt a kezében látni a törékeny hangszert, a fuvolát, amit rendkívüli gyengédséggel szólaltatott meg mindig.
„Szenvedélynek kell lennie – ugyanolyan fontos, mint a víz, amit iszol, vagy a kenyér, amit megeszel.” Így jellemezte hangszerével való kapcsolatát. Szenvedélyesen szerette az életet. Imádott például enni. Várta a koncertek utáni vacsorákat. Különös vonzalmat érzett a japán konyha iránt. Remek felvételeit is hallhatják a kedden 18.00 órakor kezdődő Muzsikuslegendák című műsorban.
Muzsikuslegendák – Bartók Rádió – december 13., kedd 18:00
Szerkesztő-műsorvezető: Némethy Attila
(Fotó/forrás: wikipedia.org)
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.