Az Aranygyapjas rendről, egy kalákában komponált velencei dalműről és a jegyzői hivatás zenés színpadi komikumáról is szó esik majd a Prológ következő adásában, amelynek témája A patikus c. Haydn-vígopera lesz. 19 óra 35 perctől a mű 1978-as, Lehel György által vezényelt magyar felvételét hallhatják majd, mások mellett Kalmár Magda és Kincses Veronika szereplésével.

Lehel György, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának vezetõ karnagya.
MTI Fotó: Farkas Tamás
Prológ – Bartók Rádió – szeptember 6., kedd 19:00
Műsorvezető: László Ferenc
Szerkesztő: Bánkövi Gyula
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.