A „hóba csomagolt bonbon” lesz augusztus 30.-i Muzsikuslegendánk. Edvard Griegről mondta ezt a találó „bonmot”-t Claude Debussy.
A népszerű norvég komponista igazi lokálpatrióta volt, hazája szerelmese, aki új utakat keresett és talált a norvég népzene megközelítésében. Őt idézem: „Liszt egyszer azt mondta Thalbergről: Ő a kisméretű műfajok művelője, de ezen a téren nagy. Ezt a kijelentést rám is lehet alkalmazni.” Persze azért örült eredményeinek és szívesen emlegette hangversenyeinek sikereit, Önmagát azonban sohasem becsülte túl, és nem tagadta meg mestereit.
A műsor immár a megújult műsorstruktúra szerint, keddenként 18 órától jelentkezik, ismétlése pedig vasárnaponként 18.30-tól lesz – utóbbira jelen esetben szeptember 4.-én kerül sor, pont azon a napon, amikor Grieg 1907-ben elhunyt.
(ism. szeptember 4. vasárnap, 18.30)
Muzsikuslegendák – Bartók Rádió – augusztus 30., 18:00
Szerkesztő-műsorvezető: Némethy Attila
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.