×

Arckép: Rico Saccani karmester

December 10-én, 19:00-tól a Bartók Rádióban!
 

20 évet töltött Magyarországon, és most 16 év után tért vissza, hogy újra egykori együttesét, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát vezényelje. De egy Amerikában született fiatal karmester vajon hogy került a nyolcvanas években Budapestre? Nos, úgy, hogy 1982-ben Veronában koncertezett a legendás Giuseppe Patané és a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara. Saccani akkoriban Patané asszisztense volt, de Budapesten még nem járt. A veronai főpróbán a dirigens így szólt: „Saccani, jöjjön már a színpadra, vezényeljen, míg én lentről meghallgatom az arányokat”.
A célja valójában persze az volt, hogy bemutassa a fiatalembert a zenekarnak. A próbát végighallgató Sergio Failoni pedig rögtön tudta, ezt a fiút egy hónapon belül Budapestre hívják. Igaza lett…
Akkoriban Mihály András volt az Operaház igazgatója, aki egy nap az irodájába hívatta a fiatalembert, és azt mondta neki: “Saccani, megtanítom magának az első két szót magyarul. Először is bármikor örömmel látjuk, és azt vezényel, amit csak akar. De… nincs pénz!”
Rico Saccani azonban lehetőségeket akart, és tanulni. Budapesten mindkettőt megkapta, és élete legfontosabb szakmai éveit töltötte itt.
Most pedig boldogan jött vissza, és mesélte el nekünk is a történetét…

Ismétlés. december 13. hétfő, 9.30

Arckép – Bartók Rádió – december 10., péntek, 19:00

Szerkesztő-beszélgetőtárs: Becze Szilvia

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: forrása: IMAGO / Aurora Photos

Videó ajánló

Olvasson tovább