Musica Sacra: Tóka Ágoston orgonaművész

November 19-én, 21:30-tól a Bartók Rádió műsorán!
 

Műsorunk vendége Tóka Ágoston orgonaművész az Újpesti Baptista Gyülekezet orgonistája
Tóka Ágoston a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett kitüntetéses minősítésű orgonaművészi diplomát 2013-ban Pálúr János, Ruppert István és Fassang László növendékeként. Az orgona mellett zongorát Prunyi Ilonánál, csembalót és barokk kamarazenét Spányi Miklósnál tanult.

2012-ben Köztársasági Ösztöndíjat, 2013-ban Junior Prima Díjat, 2015-ben, 2018-ban és 2019-ben Fischer Annie Ösztöndíjat kapott. Emellett rangos nemzetközi orgonaversenyek díjazottja: 2011-ben 3. díjat nyert a Weimari Bach-Liszt Nemzetközi Orgonaversenyen, 2016-ban 4. díjat Bethune-ben (Franciaország), 2017-ben pedig 2. díjas és Bach-különdíjas lett St Albans-ban (Egyesült Királyság), a világviszonylatban is legjelentősebb orgonaversenyek egyikén.

2010 óta a neves orgonaművész, Beharka Pál utódaként az Újpesti Baptista Gyülekezet orgonistája, 2016-tól a Baptista Központi Énekkar állandó korrepetitora és a Baptista Teológiai Akadémia tanára. 2018-tól az Újpesti Erkel Gyula Zeneiskola orgonatanára. Rendszeres szóló-hangversenyei mellett gyakran fellép kóruskísérőként és barokk zenei együttesekben continuo-játékosként is.
A februárban készült riport ismétlése.

A mikrofonnál: Kecskés Barbara
Riporter: Borda Máté
Hangmérnök: Táncos Tamás
Szerkesztő: Miklósi András

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább