Dalia Stasevska és a BBC Szimfonikus Zenekar

a képen: Dalia Stasevska, fotó: Jarmo Katila

Ma, a BBC Szimfonikus Zenekar hangversenyének felvételével Londonba látogatunk, a Barbican Hall falai közé. A tavaly októberben elhangzott koncerten három olyan mű volt hallható, amik különleges karizmát, dinamizmust és karmesteri sokoldalúságot kívántak az est dirigensétől, Dalia Stasevskától. Az ukrán származású művésznőnek szüksége is volt arra, hogy megcsillogtathassa tudását, hiszen a zenekar első számú vendégkarmestereként ezzel a hangversennyel debütált a nagyközönség előtt. A nyitódarab Britten Sinfonia da Requiem-je, amely hangulatában és érzelmi töltetében híven tükrözi: a mű a második világháború árnyékában született. Sztravinszkij Zsoltárszimfóniája egy kórust és zenekart foglalkoztató, lélekemelő kompozíció, amelyben a Vulgata 38. zsoltárának utolsó, valamint a 39. zsoltár első sorai és a teljes 150. zsoltár került felhasználásra. A koncert csattanós befejezéséről Rahmanyinov Szimfonikus táncok című műve gondoskodik. Tartsanak velünk!

Június 4. csütörtök, 12.36
A BBC Szimfonikus Zenekarának hangversenye
Vez.: Dalia Stasevska
Km.: BBC Singers
1. Benjamin Britten: Sinfonia da Requiem
2. Igor Sztravinszkij: Zsoltárszimfónia (km.: BBC Singers)
3. Szergej Rahmanyinov: Szimfonikus táncok op. 45
(London, Barbican Hall, 2019. október 26.)

Videó ajánló

Olvasson tovább