×

Bartók Rádió

Liszt Ferenc: Tizenkét transzcendens etűd

 

Liszt Ferenc számára Paganini hegedű- és Chopin zongorajátéka példaértékű volt: előbbinek elsöprő virtuozitása, utóbbinak megragadó poétikussága nyűgözte le. Mindkét szerző kifejezésbeli jellegzetességeit be akarta vonni saját stílusába. E meggyőződéstől vezérelve 1835-ben módszeresen nekilátott addigi zenei nyelvezetének átalakításához, gazdagításához. Ekkor került figyelme középpontjába a korábbi, 15 éves korában komponált etűdsorozata, amik még mestere, Carl Czerny hatása alatt születtek. A sorozat többszöri átdolgozás után kapta meg végső formáját, amely sok mindent megőrzött az elődváltozatokból, azonban az idők során letisztultabbá, egységesebbé vált.
A Transzcendens etűdök méltán vívták ki a Liszt-kortárs Berlioz elismerését is: „Ez a zongorázás új magasiskolája”, hiszen Lisztnek sikerült a saját hangszerén egy teljes zenekar hatását és lehetőségeit betöltenie, ami a mai napig lenyűgözi a hallgatóságot. A nehézségük miatt csak kevesen játsszák el egyvégtében mind a tizenkét etűdöt, azonban Boris Giltburg, világjárta, izraeli zongoraművész vállalva az embert próbáló feladatot, megtette ezt. Tartsanak velünk ma este, és hallgassuk meg együtt ezt a nem mindennapi hangversenyt!

Május 24. vasárnap, 19.35 (Ism. június 12., 12.36)
Liszt Ferenc: Tizenkét transzcendens etűd
Ea.: Boris Giltburg (zongora)
(Prága, Dvořák-terem, 2019. szeptember 20.)

Videó ajánló

Olvasson tovább