Ton Koopman és a Drezdai Staatskapelle

Fotó: Eddy Posthuma de Boer

Egy igen különleges zeneszerzővel ismerkedhet meg, aki velünk tart ma délután, hiszen a Drezdai Staatskapelle hangversenyén – Joseph Haydn B-dúr szimfóniája mellett – Johann David Heinichen német, barokk zeneszerző és zeneteoretikus nagyszabású műveinek egyike is helyet kapott. Heinichen a maga korában elismert szerző volt. Annak ellenére, hogy a zenei világa eredeti, ritmikailag gazdag és ötletes, egészen az utóbbi időkig a csaknem teljesen elfeledett zeneszerzők közé volt sorolható. Nem véletlen, hogy épp a drezdai együttes tűzi műsorára, hiszen Heinichen munkássága ehhez a városhoz kötődik, ahol Erős Ágost lengyel király, valamint szász választófejedelem szolgálatában állott. Aki zenehallgatáskor szereti szabadjára ereszteni a képzeletét, most könnyen egy 18. századi menyegző forgatagában érezheti magát, hiszen Az istenek versengése című szerenád az uralkodó fiának esküvőjére készült 1719-ben, amely azon túl, hogy hódolat volt az ifjú párnak, előjátékként is szolgált a nagyszabású, ünnepi eseményekhez. Tartsanak velünk!

Május 21. csütörtök, 13.17
A Drezdai Staatskapelle hangversenye
Csembalón km. és vez.: Ton Koopman
1. Johann David Heinichen: Az istenek versengése – szerenád. Szövegét Antonio Maria Lucchini írta. Szereposztás: Hold, Vénusz – Robin Johannsen (szoprán), Merkúr – Yetzabel Arias Fernandez (szoprán), Nap, Mars – Maarten Engeltjes (alt), Szaturnusz – Mauro Peter (tenor), Jupiter – Manuel Walser (bariton)
2. Joseph Haydn: B-dúr szimfónia no. 98
(Drezda, Semperoper, 2019. szeptember 22.)

Videó ajánló

Olvasson tovább