Bartók Rádió

Élőben közvetíti a Müpából a Beethoven-maraton tizenegy koncertjét vasárnap a Bartók Rádió

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös, tizenegy órán át tartó maratonját Ludwig von Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából rendezik meg.

Veisz Gábor, a Bartók Rádió szerkesztője, műsorvezetője elmondta, hogy a koncertek közötti szünetben a maraton fellépőivel készült interjúkkal és versekkel is készülnek a hallgatóknak. A helyszínen pedig az érdeklődők bepillanthatnak a Bartók Rádió kitelepülő stúdiójának a munkájába. A műsorvezető Bősze Ádám lesz, aki a nagyszünetben Eckhardt Mária zenetörténésszel beszélget Beethoven és Liszt Ferenc kapcsolatáról.

A maraton fellépői között lesz az Óbudai Danubia Zenekar, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Vonósok és a Pannon Filharmonikusok is – mondta el Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatóhelyettese, hozzátéve, hogy a szólisták között szerepel Várjon Dénes zongoraművész, Pusker Júlia vagy Baráti Kristóf hegedűművészek.

A koncerttermi hangversenyek mellett a Müpa üvegtermében a Zeneakadémia növendékei ingyenes koncertekkel várják az érdeklődőket, de lesz filmvetítés és kiállítás is, amelyen Beethovenről emlékeznek meg.
A maraton keretein belül első alkalommal rendeznek amatőröknek szóló karmesterversenyt, amelynek első négy helyezettje fogja dirigálni a Fesztiválzenekar vasárnapi előadásán Beethoven 7. szimfóniáját.

A Beszélt arról is, hogy a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös, tizenegy órán át tartó maratonját Ludwig von Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából rendezik meg.

A zenei maraton részletes programját IDE KATTINTVA tekintheti meg.

Videó ajánló

Olvasson tovább