Szombaton véget ért a közmédia idei könnyűzenei versenye. Az ország egyetlen dalválasztóját a közönség szavazatai alapján 2024-ben László Evelin, a döntőben a nép-, a rock- és a szimfonikus zene fúziójában előadott Legényes című dalával nyerte. „Az Év Dala 2024” cím mellett lehetőséget kap arra is, hogy lemezt készítsen a világhírű berlini Hansa Studios-ban. „Fel sem fogtam még, ami történt, olyan gyorsan pörögtek az események” – kezdte a Család-barát stúdiójában László Evelin. Az év dala előadója a megtisztelő győzelmet vasárnap családja és barátai körében ünnepelte.
A Duna délelőtti magazinműsorában elmondta, az eredetileg lírai, folk-pop dalt az elődöntőre dolgozták át rockos hangzásra segítőjével, Madarász Gábor Madival. „Örültem ennek a verziónak, mivel szeretek rockot hallgatni, igaz, előadni egészen más” – mondta, hozzátéve, hogy ez az áthangszerelés kapott szimfonikus nagyzenekari kíséretet a döntőben. A népzenei elemekkel átitatott rock dal szimfonikus változatával új műfajt teremtett a dalversenyben. A zsűrinek, a közönségnek és neki is tetszik ez a vonal, így elképzelhetőnek tartja, hogy a nyereményalbumán is visszaköszönöm majd ez a stílus.
„A zenei projektemben a férjemmel közösen dolgozunk. Sok kész dalom és további ötletem van. Úgy érzem, a győzelem ihletet ad majd új szerzeményekhez. Tetszett a rockos vonal, lehet, hogy ilyen dal is helyet kap a berlini stúdióban rögzítendő nyolc dalos lemezemen”.
A teljes beszélgetés a Család-barát Médiaklikk-oldalán nézhető újra.
A Dal 2024 adásai újranézhetők adal.hu-n.
Család-barát – hétköznap 9:35-től és 11 órától a Dunán.