Sztárelőadók lépnek színpadra A Dal 2022 döntőjében

Nagy izgalmakra készülhetnek a nézők A Dal idei évadának fináléjában. Szombaton nyolc szimfonikus versenydallal és három extra produkcióval zárul a dalverseny a Dunán. Végre kiderül, melyik lesz az év magyar slágere, és ki nyeri meg az online Akusztik Dalverseny fődíját. A teljes zsűri mellett a hazai rockzene egyik zászlóshajója, a Karthago, valamint a tavalyi győztes, a Kaukázus is fellép majd a döntőben.

A Dal 11. évadának záró adásában, március 12-én, szombat este három extra produkciót is láthat a közönség. Ismét színpadra áll a tavalyi győztes, a Kaukázus, de közös produkcióval készül a négyfős zsűri is, akik hetek óta a nézőkkel együtt keresik az év magyar slágerét. Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczi György és Egri Péter külön már felléptek a műsorban, de most először zenélnek együtt, ráadásul különleges zenei csemegével készülnek. Az este nem lenne teljes egy legendás zenekar nélkül, a Karthago érkezik a dalverseny döntőjébe.

Szombaton újabb kihívás vár a versenyzőkre, ismét áthangszerelt és újragondolt verzióval kell bemutatniuk produkciójukat. Az Év Dala 2022 cím várományosai: Andelic Jonathan Jota Elhiszem még, Hegedűs Bori és Tempfli Erik Anya, a Napfonat Mint a zápor, Oláh Ibolya Nem adom el, Pádár Szilvia Kismadár, Solére Másért, Subtones Nem segít más, valamint a Third Planet Táncol a Világ. A Dal 2022 zenekara mellett a döntősöket a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri majd. A nyolc fellépőnek továbbra is három perc áll rendelkezésére, hogy bizonyítson és kivívja a zsűri elismerését, amellyel a legjobb négy közé juthat.

A győztes dal előadója „Az Év Dala 2022”, egyben a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2022” elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, egy tízdalos nagylemezt készíthet, valamint egy videóklipet is forgathat. A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója gazdagodik a zenei pályájára fordítható nyereménnyel.

A végső döntés a közönség kezében lesz. A szakmai zsűritől legmagasabb pontszámot kapó négy produkcióra szavazhatnak a nézők, amelyikre a legtöbb voks érkezik, az lesz 2022-ben az év magyar slágere. Az utolsó adásban gazdára talál az Akusztik Dalverseny fődíja is.

Találjuk meg együtt az ország egyik legnagyobb zenei eseményén az év dalát, amelyet mindenki dúdolni fog!

A Dal 2022 DÖNTŐ – szombaton 19:35-től a Dunán!

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2022/03/A-Dal-2022_extra_Kaukázus_foto_MTVA_Zih-Zsolt.jpg
    [alignment] => aligncenter
)