A DAL 2020 – Hírek

Akusztikus dallamok között dőlt el ki jut a döntőbe

A Dal 2020 első elődöntője igazi különlegeséggel készült a nézők számára, hiszen minden előadó akusztikus hangszereléssel adta elő a válogatókon megismert dalát.

Elsőként az ütős rockzenéről ismertté vált Fatal Error mutathatta be, mit is tudnak akusztikus hangszerekkel felszerelkezve. A fiúk egyáltalán nem veszítettek a lendületükből. Igazi profizmussal bizonyították be, hogy akusztikus formában is lehet zúzni, ráadásul ebben a zakó és a nyakkendő sem akadályozhatja őket. A „Néma” ezen az estén 36 pontot zsebelt be a zsűritől.

Nagy Bogi igazi dívaként állt a színpadra, ahol egy zongorista, gitárosok és egy vonósnégyes tagjainak közreműködésével adta elő a „Maradok” című dalát. A produkció az akusztikus hangszerelésnek köszönhetően kelt igazán életre, egy varázslatos élményt nyújtva ezzel a közönségnek a stúdióban és a televízió képernyők előtt egyaránt. A fiatal énekesnő előadását a zsűri összesen 35 ponttal jutalmazta.

Horus x Marcus ft. Fekete Bori folkrap stílust képviselő „Tiszavirág” című dala igazán különlegessé vált az akusztikus hangszerelésnek köszönhetően. Ezen az estén Nagy Teodóra csodás hegedűjátékát kiegészítette egy gitár és egy dobkíséret is, illetve újításként a zsűri korábbi javaslatát megfogadva, a dallamhoz is hozzányúltak az előadók. A zsűri építő kritikája után végül 29 pontot adott a produkciónak.

A HolyChicks tovább fokozta a ’girlpower’ hatást, hiszen ezúttal két vokalistával és egy vonósnégyessel kiegészülve már tíz hölgyet láthatott a közönség a színpadon. A kamarazenei forma sem tudta a lányok ereiben folyó rock&roll érzést kiirtani, így a korábbi előadásukhoz hasonló ütemes fesztivál zenét hallgathatott meg a nagyérdemű. A „Pillangóhatás” ezúttal 26 pontot jelentett a lányok számára.

A lányok után Varga Szabolcs következett A Dal színpadán, aki eredeti formájában mutathatta be „Pillanat” című dalát, hiszen azt eredetileg egyzongorás akusztikus műként írta meg. A csodálatos zongorajáték és Szabolcs erőteljes előadásmódja őszinte érzelmeket adott át, ami mindenkit megérintett. A zsűri pár tanáccsal látta el a fiatal zenészt, majd összesen 30 pontra értékelte a produkciót.

Rácz Gergő és Orsovai Reni párkapcsolati nehézségeket és a megbocsátást feldolgozó „Mostantól” című dalának érzelmes felhangot adott az akusztikus hangszerelés. Reni zongora-, és Gergő gitárjátékát egy cselló hangja egészítette ki, ami igazán tökéletessé tette az előadást. A produkció hangulata a zsűri tagjait is megigézte, így a páros Vincze Lilla, Nagy Feró és Apáti Bence 10 pontját is bezsebelve összesen 39 pontot gyűjtött össze.

Ismét egy ütős rock&roll dalt ismerhetett meg A Dal közönsége akusztikus köntösben a Tortuga jóvoltából. A nyíregyházi fiúk lazán vették a feladatot, a „Mámor tér 3.” című dalukat egy igazán különleges, dallamos formában adták elő, amitől legszívesebben táncra perdült volna az ember. A könnyedebb hangszereléstől egy teljesen új produkciót láthattak a nézők, ami megosztotta a zsűrit, akik végül 31 pontot ítéltek a fiúknak.

A fiatal énekesnő, Nági és zenésztársai ezen az estén gitárosok, dobkíséret és egy zongora lágy dallamai közepette adták át az igazi szabadság érzését. A zenekari hangzás egészen más ruhába öltöztette a „Freedom-Felszállok a gépre” című dalt. A hangszerelés, a remek vokál és Nági lenyűgöző hangja a zsűri tagjait is meggyőzte, akik összesen 30 ponttal jutalmazták az előadást.

Az első elődöntő utolsó fellépőjeként lépett a színpadra Takács Nikolas, aki egy komplett zenekarral a háta mögött adta elő a „Csendbeszéd” című dalát. Nikolas elképesztő hangját ezúttal egy vokáltrió és egy hegedű hangjai egészítették ki, ami igazi katarzis élményt nyújtott mindenki számára. Az előadás leginkább Pély Barnát győzte meg, aki kiosztotta a 10 pontját, így a dal összesen 34 ponttal zárta az estét.

Az este fontos pillanata volt, amikor kiosztották „A Dal 2020 Felfedezettje” díjat, amit a Tortuga együttes tagjai vehettek át Nagy Ferótól.

Az elődöntő a szavazás rendjébe is hozott egy újítást, hiszen ezúttal a zsűri szavazatok alapján legkevesebb pontot gyűjtő dal kiesett a versenyből, így elsőként a HolyChiks búcsúzott. Ezt követően a legtöbb pontot bezsebelő Rácz Gergő és Orsovai Reni örülhetett, hiszen ők automatikusan továbbjutottak a döntőbe.

A közönségszavazás csak ezt követően indult el, amely során a nézők két körben dönthettek a bent maradt hét produkció sorsáról.

A szavazásra nyitva álló idő alatt sem unatkozhattak a nézők, hiszen extra produkcióként egy igazi legendát láthattak Charlie személyében.

A szavazás első körében Varga Szabolcs kapta a legkevesebb pontot a nézőktől, így nem jutott tovább a döntőbe. A nézőknek ezután a második körben ismét lehetősége volt a kedvenceik továbbjutását segítő szavazatokat küldeni.

Végül a közönség és a zsűri összesített szavazatai alapján Nagy Bogi, Horus x Marcus ft. Fekete Bori, valamint Nági búcsúztak a versenytől, míg Takács Nikolas, a Fatal Error és a Tortuga továbbjutott A Dal 2020 döntőjébe, csatlakozva Rácz Gergő és Orsovai Reni párosa mellé.