A Dal 2019

Vincze Lilla

Zenész, szövegíró, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus-énektanár. A Dal 2019 új zsűritagja.

Vincze_Lilla

Az énekesnő immár három évtizede énekel a legkülönfélébb műfajokban.
1986-ban zenekarával, a Napoleon Boulevard-ral megnyerte a siófoki Interpop Fesztivált. A következő években sorra adták ki albumaikat, Lilla többször is elnyerte az Év Énekesnője címet.
1990-től az énekesnő szólóalbumokkal jelentkezett. Énekiskolát alapított Mélykék Zeneszalon néven, tanítványai közül többen is nyertek zenei tehetségkutatót, illetve rockoperák és musicalek főszerepeit játsszák.
2009 őszén a Rajkó zenekar vendégeként a Vatikánban énekelhetett, ahol hetvenezer ember és maga XVI. Benedek pápa hallgatta Wolf Péter csodálatos szerzeményét, az Ave Maria-t.
2016-ban a Napoleon Boulevard az együttes 30. évfordulóját nagyszabású turnéval ünnepelte a Fővárosi Nagycirkuszban.

A zenekari koncertek mellett az énekesnő Kockacukor címmel rendszeres klubesteket tart a Benczúr Házban, ahol művészvendégeivel egy-egy érdekes témáról beszélget, és természetesen ezekről a kávéházi estekről sem hiányozhat az örömzene.

Kapcsolódó Cikkek