A Dal 2019

Freddie

Énekes, A Dal 2016 győztese. 2018 óta A Dal műsorvezetője.

Freddie_foto_MTVA-Sárosi_Zoltán

Győrben született, kereskedelmi főiskolát végzett. Egy tehetségkutató versenyben tűnt fel először, ahol negyedik helyezést ért el. A verseny után jelent meg Kállay-Saunders András által írt dala, a Mary Joe, amely a Petőfi Rádió top 30-as listáját többször is vezette. Neked nem kell című dalát már művésznevén, azaz Freddie néven jelentette meg.
A Dal 2016-ban Pioneer című dalával bejutott a 30 legjobb közé, majd ezzel a szerzeménnyel meg is nyerte a dalválasztó showt, így ő képviselhette Magyarországot Svédországban, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A Pioneer nemcsak a győztes dal lett, hanem a legjobb dalszöveg is. Csarnai Borbála írta a szöveget, így ő vehette át a legjobb dalszövegírónak járó díjat is.
2017-ben az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi kommentátora volt Rátonyi Krisztával. A Dal 2018-ban pedig műsorvezetőként lépett színpadra Rátonyi Kriszta oldalán.

Kapcsolódó Cikkek