Vincze Lilla zenész, szövegíró, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus-énektanár, A Dal 2021 zsűritagja.
Az énekesnő immár három évtizede énekel a legkülönfélébb műfajokban.
1986-ban zenekarával, a Napoleon Boulevard-ral megnyerte a siófoki Interpop Fesztivált. A következő években sorra adták ki albumaikat, Lilla többször is elnyerte az Év Énekesnője címet.
1990-től szólóalbumokkal jelentkezett.
Énekiskolát alapított Mélykék Zeneszalon néven, tanítványai közül többen is nyertek zenei tehetségkutatót, illetve rockoperák és musicalek főszerepeit játsszák.
2009 őszén a Rajkó zenekar vendégeként a Vatikánban énekelhetett, ahol hetvenezer ember és maga XVI. Benedek pápa hallgatta Wolf Péter csodálatos szerzeményét, az Ave Maria-t.
2016-ban pályafutása 30. évfordulóját nagyszabású koncerttel ünnepelte a Fővárosi Nagycirkuszban a Vizicirkusz világklasszis Artistaművészeivel. Azóta is Vincze Lilla és barátai felállásban koncertezik és kamarazenél templomokban, kastélyokban, történelmi helyeken.