A Dal 2019

Részvételi Szabályzat – „Az én apám“ című fotópályázathoz

Szervező: a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (székhely: 1037 Budapest, Kunigunda útja 64.; a továbbiakban: „Szervező”).

1. A Pályázat célja

Pápai Joci „Az én apám” című dalával nyerte meg A Dal 2019 műsort, így ő képviselheti Magyarországot a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon Tel-Avivban. A dal Joci és az édesapja közötti rendkívül személyes és mély kapcsolatról szól.

Jelen fotópályázat (a továbbiakban: Pályázat) Szervezője ezt az apa-gyermek viszonyt tervezi megmutatni az Eurovíziós színpadon is. Az erre legmegfelelőbb, édesapákat ábrázoló felvételek kiválasztása érdekében került kiírásra jelen Pályázat.

2. A Pályázaton résztvevő személyek

A Pályázatban részt vehet minden természetes személy (a továbbiakban: „Pályázó”) és megfelel a jelen Szabályzatban foglalt feltételeknek.

A Pályázó az adal@mtva.hu e-mail címre (i) a felhívásban megjelölt adatokat, valamint (ii) mellékletként a felhívásban meghatározott műszaki feltételeknek megfelelő fotó(ka)t tartalmazó email küldésével jelentkezik a pályázatra. A Pályázó a beküldéssel egyben elismeri, hogy teljes körűen megismerte jelen Szabályzatot, és azt feltétel nélkül elfogadja.

A Pályázat lebonyolítása, illetve az abban való részvétel a jelen Szabályzat szerint történik. Kiskorúak (18 év alatt) csak szülői vagy nevelői engedéllyel vehetnek részt a Pályázaton; amennyiben az általuk beküldött fotó esetleg kiválasztásra kerül, annak a jelen Pályázat céljának megfelelő felhasználásához szükséges szerződés, ill. nyilatkozat érvényességéhez a törvényes képviselő aláírása is szükséges.

Amennyiben jelen Szabályzat valamely kérdést nem említ vagy részletez, úgy arra a hatályos magyar jogszabályok vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

2. A Pályázat időtartama

A Pályázatra beérkező fotókat Szervező a kiírás napjától (2019. március 26.) 2019. március 31. éjfélig fogadja. A beküldési határidőt követően beérkező fotókat Szervező nem tudja feldolgozni, így azok a kiválasztási eljárásban nem vesznek részt.

3. A fotók kiválasztása, felhasználásuk engedélyezése

Szervező a beküldött felvételek közül 2019. április 3-ig választja ki azokat a fotókat, amelyek illeszkedhetnek „Az én apám” című dal színpadképéhez.

A kiválasztott fotók beküldőit Szervező a Pályázók által megadott e-mail-címen vagy telefonszámon közvetlenül megkeresi annak érdekében, hogy aláírják a fotó(k) felhasználásához szükséges szerződéseket, ill. nyilatkozatokat.

Pályázó a Pályázatra jelentkezéssel (a fotó és a kért adatok beküldésével) tudomásul veszi, hogy amennyiben az általa nevezett fotó kiválasztásra kerül, úgy az annak felhasználására vonatkozó – a Felhívásnak, illetve jelen Szabályzatnak megfelelő, az alábbi pontban részletezett tartalmú – írásbeli szerződést aláírva legkésőbb 2019. április 15-ig el kell juttatnia Szervező székhelycímére (a szerződés személyesen, vagy az MTVA1037 Budapest, Kunigunda útja 64. címére, „A Dal 2019 – Az én apám fotópályázat“ megjelöléssel, postai úton küldhető be). A kiválasztott fotó írásbeli szerződés hiányában nem jelenhet meg az Eurovízió műsorában.

4. A Szervező jogai

A Pályázat benyújtásával (a fotó fenti címre történő elektronikus továbbításával) a beküldő (Pályázó) tudomásul veszi az alábbiakat:

A fotók beküldésének célja Az én apám” színpadképén és A Dal című műsorhoz kapcsolódó egyéb platformokon és módokon történő megjelenés.

A kiválasztott képek jogszerű felhasználása érdekében a beküldő Pályázó (kiskorú esetén a törvényes képviselő aláírásával is ellátva) írásbeli szerződésben, ill. nyilatkozatban

       engedélyezi (a felvétel készítője nevében is) a felvétel egészben vagy részben, harmadik személyre is továbbengedélyezhető módon, időbeli, területi és számbeli korlát nélkül történő átdolgozását, nyilvános előadását, lineáris (műsorfolyamban történő) és nem lineáris (on demand, például internetes) nyilvánossághoz közvetítését, többszörözését és terjesztését;

       szavatolja, hogy a beküldött fotó nem tartalmaz jogsértő elemet, így különösen: nem sérti harmadik személy jogait és nem ütközik jogszabályba, és alkalmas arra, hogy azt MTVA vagy a vele jogviszonyban álló harmadik személy az Eurovíziós dalfesztiválon, illetve a médiaszolgáltatásban az engedélyezett terjedelemben felhasználja;

       szavatolja, hogy rendelkezik a fotó felhasználásának engedélyezéséhez szükséges jogokkal,

       tudomásul veszi, hogy az MTVA-t mint felhasználót semmiféle anyagi vagy jogi felelősség nem terheli a beküldött fotó esetleges jogsértő tartalmával kapcsolatban.

       szavatolja, hogy harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért, hatóság vagy bíróság által alkalmazott jogkövetkezményért közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt: e közvetlen helytállásnál fogva az ilyen tárgyú igényt előterjesztő harmadik személy közvetlenül keresheti meg, ill. perelheti, valamint a harmadik személyt az MTVA – közvetlen helytállási kötelezettségemről szóló tájékoztatással – közvetlenül hozzá irányíthatja, perbe, hatósági eljárásba bevonhatja.

Azok a képek, melyek jogsértő tartalma külön vizsgálat nélkül is egyértelműen megállapítható, a kiválasztási eljárásban sem vehetnek részt.

 

5. Adatkezelés – Adatvédelmi rendelkezések és tájékoztató:

A Pályázat benyújtásával (a fotó fenti címre történő elektronikus továbbításával) a beküldő (Pályázó) tudomásul veszi az alábbiakat és hozzájárul az általa megadott személyes adatok alábbiak szerint történő kezeléséhez, felhasználásához:

a.)      A beküldő Pályázó tudomásul veszi hogy az általa megadott adatokat az MTVA adatkezelőként, továbbá az Eurovíziós tartalmakat összeállító szervezet adatfeldolgozóként kezeli. A fotó beküldésével és a nyilatkozat aláírásával hozzájárul adatainak a fenti cél érdekében történő átadásához és kezeléséhez.

A beküldő maga, valamint a fotón ábrázolt, ill. a megadott adatokban érintett valamennyi magánszemély a beküldéssel (majd a nyilatkozat aláírásával) kijelenti, hogy megismerte és elfogadta a http://www.mtva.hu/wp-content/uploads/sites/17/2018/05/29_2018V_24_szamu_vezerigazgatoi_utasitas.pdf weboldalon olvasható Adatvédelmi Szabályzatot.

b.)     Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.), valamint Az Európai Parlament és a Tanács (EU) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló 2016/679 rendeletének rendelkezéseivel összhangban, a fotó beküldésével a Pályázó

(i)                   kifejezetten hozzájárul, hogy adatait az MTVA a felhívásban olvasható felhasználáshoz szükséges mértékben – és amennyiben ez szükséges, az adatfeldolgozói útján – kezelje, valamint

(ii)                 kijelenti és szavatolja, hogy a fotón szereplő vagy a beküldéssel kapcsolatban megadott adatokkal érintett valamennyi magánszemély kifejezetten hozzájárultak, hogy személyes adataikat nevükben az MTVA rendelkezésére bocsássa, valamint azokat a felhívásban meghatározott felhasználáshoz szükséges mértékben – és amennyiben ez szükséges adatfeldolgozói útján kezelje.

c.)      Pályázó szavatolja, hogy a fotó kiírásra jelentkezés során, a beküldött felvétel szerző(i), valamint az azon szereplő természetes személy nevében feltüntetett személyes adatokat jogában áll átadni, az érintett személyek hozzájárulásával rendelkezik. Tudomásul veszi, hogy a nem saját személyére vonatkozó személyes adatok átadásával, kezelésével kapcsolatban felmerült érintetti igények tekintetében az MTVA nem felelős, a személyes adatok átadására való jogosultság hiányából eredő károkért köteles helytállni.

d.)     Pályázó szavatolja továbbá, hogy a fotóval kapcsolatban megadott adatok valósak. Tudomásul veszi hogy ezek valótlanságából vagy hiányosságából, és mindezekből, -vagy a beküldésre szolgáló e-mail-cím elérhetetlenségéből, tárhelyének megteléséből vagy nem olvasásából – következően a kapcsolatfelvétel esetleges sikertelenségéből eredő következmények őt terhelik, azokért az MTVA nem felel.

A Pályázaton való részvétel az adatkezeléshez és az adatoknak a leírtak szerinti tárolásához, valamint a Pályázattal és a fotók felhasználásával kapcsolatban, a Szervezővel szerződéses viszonyban levő partnereknek történő továbbításához szükséges hozzájárulásnak minősül. A Szervező és szerződéses partnerei minden személyes adatot, amelyhez a Játékos által küldött email útján jut hozzá, a hatályos adatvédelmi szabályoknak megfelelően bizalmasan kezel.

Pályázó a fotó(k) beküldésével kijelenti, hogy a Pályázat feltételeit megismerte, azokat elfogadta, a Pályázathoz kapcsolódó adatkezelés célját megértette, és minderre tekintettel megfelelő tájékoztatáson alapuló, önkéntes és kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa a Játékhoz megadott személyes adatokat a Szervező és Partnerei a Pályázat lebonyolítása és a fotók felhasználása érdekében nyilvántartsa, kezelje és feldolgozza, a Szervezővel szerződéses viszonyban levő 3. személy részére továbbítsa, illetve adatfeldolgozóval feldolgoztassa. A Pályázó a Szervezőtől bármikor tájékoztatást kérhet adatai kezeléséről, és kérheti azok helyesbítését.

8. Vegyes rendelkezések

A Szervező nem garantálja a kiválasztott fotóknak az Eurovíziós dalfelsztiválon színpadképen történő megjelenését: a kiválasztott képek közüla legmegfelelőbbek beszerkesztése az Eurovízió szervezőinek döntési körébe tartozik.

Szervező a Felhívásban, illetve a jelen Szabályzatban meghatározott lehetőségen (különösen: színpadképként történő megjelenés) nem nyújt egyéb előnyt vagy nyereményt a kiválasztott képek beküldői részére. Bármilyen vitás kérdésben a Szervező döntése az irányadó.

Szervező fenntartja a jogot, hogy a jelen Szabályzatban foglalt feltételeket vagy magát a Pályázatot akár annak időtartama alatt egyoldalúan módosítsa vagy megszüntesse. A Szabályzat módosításait, illetve a Pályázat esetleges megszüntetéséről szóló értesítést a módosítást, illetve megszüntetést megelőzően a Szervező közzéteszi az A Dal 2019 című műsor oldalain. A Szervező bármely, a jelen Pályázattal kapcsolatos döntése végleges és minden tekintetben kötelező érvényű, azokkal kapcsolatban jogi úton eljárás nem kezdeményezhető.

 

2019. március 25.

Kapcsolódó Cikkek