A Dal 2019

USNK – ezt a négy betűt, és annak sorrendjét már egy ország ismeri!

De kik is állnak e mögött? A Dal 2019-es színpadán a rap műfaja is bemutatkozik. A két erdélyi fiú Budapestre érkezve óriási lendülettel robbant be a köztudatba, A Dal 2013 győztesének, ByeAlexnak a jóvoltából, aki tehetségüket felfedezve több dalt is írt számukra, és ezek közül a Posztolj című nótájukkal kerültek be a legjobb harminc dal közé.

De mit is érdemes tudni Filep Kundról és Laskay Nimródról? Mindketten 1996-ban születtek. Már gyermekkorukban megmutatkozott a zene iránti érdeklődésük. Kund már a zeneiskolában is a húrokat pengette, Nimród pedig játszott furulyán, gitáron és zongorán is. Majd mindketten a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen folytatták tanulmányaikat.

fotó: Lakos Gábor fotó: Lakos Gábor

A fiatalok három éve alkotnak rap-párost. A zenei egymásra találás közös érdeklődésüknek – a rap szeretetének – köszönhető. Kezdetben a rengeteg pozitív visszajelzésnek köszönhetően kezdték el megosztani alkotásaikat az internet nagyközönségével. Kund a rap zenét az egyik legkifejezőbb zenei műfajnak tartja. Így előszeretettel dolgozzák fel szövegeikben a különböző társadalmi problémákat és az ennek következtében lejátszódó belső emberi feszültségeket.
A párost első magyar nyelvű dalukkal, a Posztolj című szerzeményükkel láthatjuk A Dal 2019 színpadán.

Kapcsolódó Cikkek