A Dal 2019

Akikkel a húrok közé csapunk

A remény hídjai – akár A Dal 2019 színpadán is a Nomad zenekar. A fiúk azért jöttek, hogy meghódítsák a közönséget és a zenekar attól függetlenül esélyes a győzelemre, hogy erre a színpadra először lépnek a rocker fiúk.

A Nomad történetének kezdete egészen 2004-re vezethető vissza, amikor is Cicó és Fodi, azaz Jánosi Szabolcs és Fodor Zoltán fejében megszületett egy új zenekar gondolata. Működésük során volt pár tagcsere, majd 2012-ben énekesként csatlakozott hozzájuk Juhász Marcell, akivel kiegészülve indult be igazán a szekér.

 

fotó: Lakos Gábor fotó: Lakos Gábor

Első albumuk 2007-ben jelent meg Végál(l)om(ás) címmel, amit másik négy követett, köztük a 2016-ban piacra dobot Márványmenyasszony, amit Fonogram-díjra is jelöltek „Az év Hard rock és Metál albuma” kategóriában. Ez utóbbi album egyik dalát, a Sajnálom című szerzeményt ugyanabban az évben Petőfi Zenei Díjra is jelölték.  A rajongók nagy örömére az idei évben jelent meg a legújabb lemezük, az Új remény, ami már a megjelenésének napján felkerült a Deezer Top 300 listájára.

 

 A zenekar mai felállásában János Szabolcs és Nagy Levente pengetik a gitárok húrjait, Mihalik Ábel adja az alapot a dobok mögül, és Juhász Marcell hangján keresztül ismerheti meg a közönség az együttes dallamok közé csomagolt üzeneteit.

 

A több mint 100 országos koncert után a fiúk idén első alkalommal próbálják ki magukat A Dal színpadán, ahol a rockzene jeles képviselőiként fognak a húrok közé csapni. Az idei legjobb harminc között A remény hídjai című dalukat ismerheti meg az ország, amelynek dalszövegírói Jánosi Szabolcs és Juhász Marcell.

Kapcsolódó Cikkek