Napközben: Koffein túladagolás

A november 15-i adás tartalmából

Testfelajánlás a tudomány érdekében

Az orvostudományi egyetemeken boncolások nélkül nem valósulhatna meg az a magas szintű anatómiai képzés, amit az egész világon elismernek. Ez azoknak az önzetlen embertársainknak köszönhető, akik haláluk után testükkel az orvostudomány oktatását szolgálják. A magyar törvények lehetővé teszik, hogy saját, ill. elhunyt hozzátartozója testét erre a nemes célra felajánlja. Az Anatómiai boncoláson az orvos- és fogorvostanhallgatókon kívül részt vesznek gyógyszerész-, gyógytornász-, gyógymasszőr- és pszichológushallgatók, biomérnökök, egészségügyi mérnökök és orvosfizikusok is. Hogyan zajlik a felajánlás, van e anyagi ellenszolgáltatás, mi történik a testtel a vizsgálatok elvégzése után, hol és hogy kerül végső nyugalomra az elhunyt?
Riporter: B.Tóth Erika Vendégek: Dr.Katz Sándor egyetemi tanár, anatómus, Angyal Eleonóra kegyeleti szakértő, Kovács győző lekisegély supervisor

Hallgassa meg!

Egyetem után diploma nélkül

Kevesebb mint egy évük maradt a diploma megszerzésére azoknak a hallgatóknak, akik 2005 előtt kezdték meg felsőoktatási tanulmányaikat, és bár megszerezték az abszolutóriumot, még nem államvizsgáztak le.  A felsőoktatási államtitkárság 2015-ben türelmi időt adott annak a több ezer hallgatónak, aki 2005 előtt kezdte meg az egyetemet, abszolvált, de nem államvizsgázott le. Esetükben a diploma megszerzését többek között az hátráltatta, hogy nem szerezték meg a nyelvvizsgát. Mit ér az egyetemi végzettség diploma nélkül,a munkáltatók milyen státuszban foglalkoztatják ezeket a munkavállalókat, lehet e könnyen, gyorsan nyelvvizsgát tenni?
Riporter: Nagy Margit, Élő tel.: Steger Csilla az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese, Lengvárszky Attila a Pécsi Tudomány Egyetem  oktatási igazgatója

Hallgassa meg!

Majd kinövi a gyerek

„Majd kinövi!” – nyugtatja magát sok szülő, amikor kisbabája valamilyen testi tünetet produkál, és hajlamos nem a valódi okot megtalálni a problémák magyarázatára. Csakhogy sokszor kiderül, a testi tünet mögött valójában nem szervi elváltozások, hanem lelki okok, például családon belüli feszültségek állnak. Hogyan ismerjük fel ezeket az okokat, milyen módszerek vannak arra, hogy a meglévő családi körülményeket megváltoztassuk? Élő telefon.:  Aschenbrenner Zsuzsanna gyermekorvos, családterapeuta, dr.Németh Tünde gyermekorvos,pszichoterapeuta

Hallgassa meg!

Koffein túladagolás

Egy jó kávét nem csak az íze miatt fogyasztanak az emberek, hanem a fáradtság  leküzdése érdekében is. Van akinél egyetlen csészényi  is elegendő, vannak azonban olyanok is, akik mérték nélkül isszák a feketét.  Túladagoláson a napi 600 mg-ot meghaladó koffeinfogyasztást értjük, amihez elég napi 6 csésze kávét meginni, de ha kólát és csokit is fogyasztunk egy nap, már bőven túlléphetjük a határértéket. Milyen tünetekre kell figyeljünk? Milyen káros hatásai lehetnek a koffein túladagolásnak?
Riporter: Tarnóczi László, Élő telefon.: Szongoth János kávészakértő, Vajda Zsolt a Heim Pál kórház toxikológusa

Hallgassa meg!

Napközben – Kossuth – november 15., szerda, 9.00

Olvasson tovább