A Magyar Máltai Szeretetszolgálat

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a több mint 900 éves Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi segélyszervezete. Jelmondata a hit védelme és a szegények szolgálata, jelképe a nyolcágú máltai kereszt, melynek ágai a nyolc evangéliumi boldogságot jelentik.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 1989, február 4-én alakult meg. Alapító elnöke Kozma Imre atya.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat mindennapos tevékenysége során ételt és ruhát oszt a rászorulóknak, szállást ad a fedél nélkülieknek, ügyet intéz az arra képtelenek helyett. Az ország egyik legnagyobb karitatív szervezeteként évente több százezer rászoruló embernek nyújt segítséget. A máltai szemléletmód szerint az igazi segítség nem csupán a pillanatnyi szükséget enyhíti, hanem annál többet ad.

A Máltai Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntes segítői keresztény szellemiségén alapuló szolgálatot végeznek.

Tevékenységük mindig az emberre irányul, ennek köszönhetően a Szeretetszolgálat csináltatott először szemüveget hajléktalan embereknek, vezette be Magyarországon a jelzőrendszeres házigondozást, nyitotta meg az első kerekesszék-javító műhelyt.

Programjai, modellkísérletei súlyos társadalmi problémákra keresnek gyakorlatias válaszokat. A Máltai Szeretetszolgálat küldetéséből adódó feladatai mindig az emberről szólnak, és lehetőség szerint személyre szabott segítséget kínálnak. Sokszor bebizonyosodott már, hogy nincsenek univerzális, mindenkinél alkalmazható megoldások, a problémákra személyes, vagy legalábbis helyi válaszokat kell találni. Az igazi segítség nem csupán a pillanatnyi szükséget enyhíti, hanem megőrzi a közösségi értékeket és egyben tartja a családokat is. A máltai álláspont szerint a leszakadó, kirekesztett emberek felemelése akkor lehet sikeres, ha a többség is elfogadja őket, ezért a misszió fontos része a társadalom megszólítása, az emberek bevonása a segítő programokba.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közel háromezer önkéntese, – 8 regionális szervezetben ás 123 helyi csoportban tevékenykedve – a testvéri szeretetben gyökerező szolidaritást képviseli.

Videó ajánló

Olvasson tovább