Amikor kegyvesztett lett, még a nevét is csak félve merték kimondani annak a rendkívül sikeres vállalatvezetőnek, aki az ötvenes-hatvanas évek Magyarországán futott be fényes karriert. Amíg persze a csúcson volt, sokan keresték a kegyeit, miközben maga is ugyanezt tette más fontos elvtársakkal. Kapcsolati hálója nagy és rendkívül szövevényes volt. Szupersztárnak számított abban a rendszerben ahol a siker, a gondtalan hétköznapok, a látványos jómód irigyeket szült. Amikor pedig a politikai hatalom életveszélyes célkeresztjébe került, fokozatosan magára maradt. Munkatársait, barátait szisztematikusan levadászták és börtönbe juttatták. Amikor nagy kedvence Frank Sinatra 1966. április 11-én Hollywoodban felvette az Idegenek az éjszakában című dalát, akkor Onódy Lajos már másfél éve a rács mögött ült. De vajon miként lett az ünnepelt cégvezetőből magányos idegen, vagyis inkább osztályidegen? Erről is szól Odze György nemrégiben megjelent könyve a Sorstöröttek, melynek másik szereplője Bara Margit színésznő.
A műsorban megszólal Odze György író, a Sorstöröttek című könyv szerzője, Lukács István gasztronómiai szakember, nyugalmazott étteremvezető, Onódy Lajos egykori munkatársa.
Részletek hangoznak el Tischler János dokumentumműsorából. Archív felvételről Bara Margit, dr.Tímár György ügyvéd, Bócz Endre ügyész, Forgács Pál, Szabó László újságíró visszaemlékezését hallják.
/
MTI Fotó: Keleti Éva
Tér-Idő – Kossuth – november 9., csütörtök, 14:34
Szerkesztő-műsorvezető: Gellért András
Munkatársak: Szénási Zsófia és Maksay Helga
Narrátor: Török Annamária, Korbuly Péter, Végvári Tamás
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.