Egyéb

Napközben: Az Európai Hulladékcsökkentési Hét

A november 6-i adás tartalmából
 

Minden tizedik fogamzó képes korú nő endometriózisban szenved, a meddő nők csaknem felét ezzel a betegséggel kezelik, de nagyon sok panaszt okoz például a mióma is. A legfontosabb a rendszeres szűrővizsgálat, hiszen korai stádiumban a betegek többségénél még elegendő egy néhány perces beavatkozás, és megelőzhető az életminőség romlása. Mit tehetünk a hölgyek egészségéért?

Hallgassa meg!

Mennyibe kerülnek a legjobb lakáshitelek? A legalább 5 évig fix törlesztő részletű, 20 éves 10 millió forintos lakáshitelek közül a legjobbak 60 ezer forintos kiadást jelentenek, a legdrágábbaknál pedig 70 ezer feletti összeget kell törleszteni. A lakáspiaci élénkülés mellett idén a hitelfelvételi kedv is számottevően növekedett. A lakáshitel-piacon kialakult fokozott verseny miatt napról napra kedvezőbb hitelkonstrukciók jelennek meg, ezért érdemes igénylés előtt alaposan körülnézni.

Hallgassa meg!

Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet minden évben november végén rendezik meg. Ennek keretében lelkes önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladék keletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újra használatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.

Hallgassa meg!

Műsorunk utolsó félórájában a kiváló magyar sajtokról beszélünk, amelyek sajtnagyhatalmak termékeit előzték meg szakmai versenyeken. Mi a magyar sajtkészítők titka?

Hallgassa meg!

Napközben – Kossuth – november 6., hétfő, 9.00

Műsorvezető: Horváth Szilárd
Szerkesztő: Bakos Csaba, Bicskei Beáta, Czifra Szilvia 
Gyártásvezető: Rácz Szilvia

Tovább műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább