Szlovák nemzetiségi műsor - 44. hét

Az október 30. és november 5. közötti adások tartalmából.
 

Október 30., hétfő:
– A Reformáció utáni Európa.
– A Szarvasi Evangélikus Egyházközség nagyon gazdag, hiszen Markovitz Mátyás szolgálatától kezdve a mai napig mindkét templomra vonatkozóan mindent rendszeresen és pontosan leírtak. Így ma nagyon jól kutatható az anyag, bárki eljöhet a levéltárba és belenézhet az anyagokba, a családfáját is összeállíthatja. Markovitz Mátyás építtette 1759-ben a szarvasi gyülekezet harmadik templomát. Majd 1767-ben került ide Tessedik Sámuel lelkipásztor. Ő maga is nagy reformátor volt. Nemcsak az egyházban, hanem a mezőgazdaságban, s a mesterségek, az ipar területén is. Azt is mondhatnánk, hogy igazi polihisztor volt. A Szarvasi Evangélikus Templomról Mótyán Tibor beszél.
– Reformáció. Egyrészt megemlékezés az akkor történtekről, másrészt az előttünk álló utat jelöli. Mire tanítanak bennünket a korabeli, 500 esztendővel ezelőtti történések Nobik Erzsébet evangélikus lelkész áhítata.
– Pozsonyi anyag

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

November 2., csütörtök:
– Hírek a nemzetiségi életből, programajánló
– Ezen a napon elhunyt szeretteinkre emlékezünk, összeállítást hallhatnak arról, hogyan őrizzük emléküket, miként dolgozzuk fel a veszteséget és a fájdalmat.
Ezután a Túrócszentmártoni Nemzeti Temetőbe látogatunk, mely számos szlovákiai híres személy végső nyughelyéül szolgál. A nemzeti temetőben Milan Gonda, a Matica Slovenská munkatársa kalauzol minket.
– Pontosan egy éve, 2016. november 2-án hunyt el a békéscsabai szlovákság kiemelkedő alakja, pedagógus, népművelő, a csabai szlovák klub egykori vezetője, Ancsin Pálné. Rá emlékezünk a műsor befejező részében egy hosszabb portréval, melyet 80. születésnapján készítettünk.

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

November 3., péntek:
-novemberi népi időjóslás..
-Bielik György – a MSZDSZ titkára – 1956 utáni intézkedések a Magyarorszagi Szlovákok Szövetségén belül..
-temetési szokások Répáshután Megszólaló Mátrai Erzsébet – ismétlés
-pozsonyi anyag, író: Miloš Volný, Zuzana Zelinová, rendező: Jana Strnisková, színészek: Peter Kadlečík, Kristýna Bartošová, Peter Bzdúch, Marián Geišberg, Ľudmila Swanová, Vladimír Minarovič.

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

November 4., szombat:
– Vallási magazin
– A héten ünnepeltük a Reformáció 500. évfordulóját.
– Miloš Klátik a Szlovák Evangélikus Egyház püspöke a reformáció jelentőségéről, üzenetéről beszél.
– Luther Márton írása a hitről és szeretetről.
– Reformáció – emlékkiállítás a Bazini Bormúzeumban.
– Ma nemzeti gyásznap van az 56-os forradalom leverésének emlékére.
– Fuzik János “Kesztölci krónika” című dokumentumfilmjét közvetlenül a rendszerváltás után készítette, melyben egyebek mellett szülőfalujának 56-os eseményeit is feldolgozta. A filmet az MTV szlovák nemzetiségi magazinjában láthatták akkoriban a nézők, majd a magyar filmszemlén is bemutatták. A forgatásról, magáról a filmről és természetesen az eseményekről beszélgetett az alkotóval akkor Marga Mária.
– Részletek a “Kesztölci krónika” riportjaiból, melyben nemcsak az 56-os eseményekről vallanak a kesztölciek, de az azt követő eseményekről is beszélnek. Egyebek mellett megismerkedhetnek egy történettel, mely elmeséli, hogyan szökött meg egy kesztölci lakos az országból, majd sok év után 1975-ben hogyan tért vissza szülőfalujába családjával együtt.
– Nemzetiségi hírek

Szerkesztő-műsorvezető: Bencsik János

Szlovák nemzetiségi műsor minden nap 18:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Korábbi adások>>>

Olvasson tovább