Október 30., hétfő:
RATKÓ JÓZSEF
„Ratkó József verseinek, költészetének nem elsődleges törekvése a szokásos poétikai formák szétfeszítésére irányuló kísérletezés, vagy az öncélúnak tetsző esztétikai játszadozás, sokkal inkább előtérbe helyezi a pontos valóságábrázolást, valamint a közösségi gondok kreatív mérlegelését” – Kabai Csaba. A költőt hallják.
Október 31., kedd:
KASSÁK LAJOS
„Ha azt mondjuk: magyar avantgarde – ez mindenekelőtt Kassák Lajos. Ha azt mondjuk: magyar szabad vers – ez mindenekelőtt Kassák Lajos. Jellemző, hogy azóta is viták folynak költészete körül. Ez bizonyítja, hogy élő és ható költészet. Sajátos varázsú költészet: lehet szidalmazni, és lehet lelkesedni érte, csak közömbösen nem állhat senki sem a kassáki életmű előtt. – Hegedüs Géza Kassák Lajos versét Básti Lajos előadásában hallják.
November .1, szerda:
MINDENSZENTEK
„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat.” – így szól az ünnepi mise könyörgése mindenszentekkor. Pilinszky János és Sík Sándor versét Mácsai Pál és Fehér Ildikó előadásában hallják.
November 2., csütörtök:
HALOTTAK NAPJA
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” – Juhász Gyula. Összeállításunkban Áprily Lajos, Pilinszky János, Vajda János és Radnóti Miklót versét hallják. A verseket Ternyák Zoltán, Nagy Zoltán és Fehér Ildikó mondja el.
November 3., péntek:
ILLYÉS GYULA
. Nincs pontokba szedett kátéja a nemzeti költő szerep- és feladatkörének, de ha volna ilyen, a legtöbb szempontnak Petőfi Sándor után alighanem éppen Illyés Gyula felelne meg. – Vasy Géza. Illyés Gyula verseit Végvári Tamás mondja el.
November 4., szombat:
FORRADALOM
„Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak!” – Idézet Nagy Imre rádióközleményéből, 1956 november 4.-e.
November 5., vasárnap:
ARANY JÁNOS
200 éve született Arany János.
„Minden szál hozzá vezetett és minden szál tőle vezet, a magyar szellemi életnek ő a sugárzási központja „ – Szerb Antal. Arany János verseit Nagy Attila és Bitskey Tibor mondja el.
Vers napról napra – Kossuth – Október 30-november 5., 20:53
A műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.