Morvai Noémi
Kodály vallotta úgy, hogy kultúrát nem lehet örökölni, az elődök kultúrája pedig egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra és újra meg nem szerzi magának. Ami pedig a televíziót és a műsort illeti: értékbemutatás. A Fölszállott a pávával kapcsolatban mindig azt szoktam hangsúlyozni, hogy nem pusztán azokhoz kívánunk szólni, akik a népművészetek valamelyik ágában jeleskednek, hanem azokhoz is el szeretnénk érni, akik eddig körön kívül ragadtak. Örömmel látom, hogy egyre több gyerek és fiatal akar megismerkedni ezzel a világgal, valamint a műsornak és a gyermekeimnek köszönhetően egyre inkább jelen vannak életünkben a népi hagyományok.  A tehetségkutató nálam elérte a célját, megérintett a fölszálló páva szárnyának suhogása. Látom és érzem, hogy nem egy poros, temetni való dologról van szó, hanem ez maga az élet. Táncaink, zenéink, dalaink őseink érzéseiből, mindennapi életük küzdelmeiből születtek. Az ő érzéseikben a magunkéra is ráismerhetünk, hiszen örömüket, fájdalmukat, jókedvüket, félelmeiket rejtették el bennük azon a nyelven, amely minden magyar anyanyelve.

Novák Péter
Bár a jelen immáron követhetetlen változásokon megy keresztül, bizonyos attitűdök állandóak; az önkifejezés vágya életkori sajátosságunk, és erre bőven nyílik lehetőség a folklór területein. Ugyanakkor közösségi műfaj is, az egyéni – együttes szocializáció példás terepe, és most nem a szerepét tévesztett pedagógus, vagy teoretikus beszél belőlem, sokkal inkább a tapasztalat! Hat évesen kezdtem ének, zene, néptánc tagozaton, és mind a mai napig az ott szerzett tapasztalat, kapcsolati tőke, „közös anyanyelv” határozzák meg létezésemet az élet bármely területén. Ki tud még negyvenéves barátságokat felmutatni a generációmból? Ezt az óriási potenciát, valamint a sokszínű és elsajátítható tudás lehetőségét, már egész fiatalon érzik a srácok, később meg is értik… Hogy felismerésük mellett bábáskodhatunk, leginkább megtiszteltetés, de reménynek sem utolsó a jövőt illetően!