Fölszállott a páva - 2017

Diószegi László

1957. július 28-án született Budapesten.

Egyetemi tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok szakán végezte. Meghívott előadó a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolata Szakán, ugyanott külföldi diákok kurzusát vezette angol nyelven Kelet-Európa története, Magyarország története és a Kelet-európai kisebbségek története tárgyakból. Magyar néptáncot tanít Nyugat-Európában, az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban. Az Indiana Egyetem vendégtanáraként Bloomingtonban magyar néptáncot és koreográfiát oktatott. A Magyar Táncművészeti Főiskolán óraadó tanára volt, koreográfusi ismeretek tárgyból. Történettudományokból PhD fokozatot szerzett.

A határainkon túli magyarság történetével és jelenkorával foglalkozó Teleki László Alapítvány igazgatója. Több tanulmányt jelentetett meg a Duna medence országainak együttműködése, a romániai magyarság, a moldvai csángók története és a határainkon túli magyar épített örökség megőrzése témakörökből.

1974-től 1983-ig a Bartók Béla Táncegyüttes táncosa, mestere Tímár Sándor volt.
1981-től 1989-ig a DÉLÉP Napsugár Táncegyüttes, 1983-tól a Válaszút Táncegyüttes művészeti vezetője. (Feleségével, Gaug Ágnessel közösen). 1985-1991 között a Honvéd Együttes koreográfusa.

Főbb művei:
„Tündérkert” (1986, Honvéd Együttes, önálló műsor)
„Utolsó leltár” (1989, Honvéd Együttes, önálló műsor)
„Mesemondó” (1993 Szegedi Szabadtéri Játékok)
„Kerek egy esztendő” (1995 Szegedi Szabadtéri Játékok)
„Moszkva tér” (1997 Honvéd Együttes, önálló műsor)
„Ezredvégi leltár” (2000 Szegedi Szabadtéri Játékok)
„Brassói Pályaudvar” (2001, 2003, 2005 Budapesti Őszi Fesztivál)
„Balt Orient” (2003 Szegedi Szabadtéri Játékok,
2005 Papp László Sportaréna, Táncháztalálkozó
2013 Kultkikötő (Balatonföldvár)

Több a magyar néptánccal, népművészettel kapcsolatos film és sorozat szerkesztője, rendezője. („Balladák útján…” – portréfilm Kallós Zoltánról (Duna Televízió)
„Tata” – portréfilm Novák Ferencről (Duna Televízió) „Verbunkok a Kárpát-medencében” (Duna Televízió) „Táncolj velünk (Ifjúsági és gyermek oktatófilm-sorozat I-VIII. rész)
A „Kortárs Néptánc” és a „Néptáncantológia” című műsorok rendezője.
1993 óta a Martin György Néptáncszövetség elnöke. 2012 óta a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának tagja.
Munkásságát Bezerédi és Harangozó díjjal ismerték el.