Napközben az aktív idősekről

Az október 12-i adás tartalmából
 

Október az idősek hónapja. Ma már egészen másképpen tekintünk egy 60-70 éves emberre, mint akár félévszázada. Sokan ilyenkor még aktívak a munka világában, sportolnak, és szívesen utaznak. Bizony jól kifizetődő aktívan élni, mert aki nem szorul a négy fal közé, az bizonyítottan ritkábban lesz beteg, nem fenyegeti az időskori depresszió.. De mit tehet, akinek távol él a családja, nincsenek a közelben barátai? Hogyan találhatnak új közösséget? El lehet-e kezdeni idős korban valamilyen mozgást? Mennyire élnek a nyugdíjasok az internet adta lehetőségekkel, szellemi frissességet, társaságot ígérő oldalakkal? Mit tehetünk azért, hogy 60-on túl is élvezzük az életet, és ne az SZTK-ba járjunk társaságért?

Hallgassa meg!

Vendégek:
– Dr. Dobos László, a Harmadik kor Egyeteme Miskolc Alapítvány Kuratóriumának elnöke;
– Dr. Jászberényi József, főiskolai tanár, az Óbudai Nyugdíjas Akadémia vezetője;
– Jakabházy László, a Szenior Sport Akadémia ötletgazdája, a Testnevelési egyetem tanára, olimpikon.

Megnehezíti a VIII. kerület önkormányzata, hogy újabb lakásokat adjanak ki az Airbnb vagy hasonló szolgáltatások keretében, ugyanis a közgyűlés beleírta a településkép védelméről szóló, szeptemberben elfogadott rendeletébe, hogy a társasházak szervezeti és működési szabályzatába is bele kell írni, hogy megengedik a lakások szálláshelyként való kiadását. Milyen szabályok kötik jelenleg a lakástulajdonosokat? Mennyire szólhat bele a társasház a lakások kiadásába? Hogyan próbálják más kerületekben visszaszorítani a lakások szálláshelyként értékesítését? Mit tehetnek a környező lakók, ha zavarja őket a vendégek állandó jövés-menése?

Hallgassa meg!

Vendégek:
– Dr. Sára Botond, 8. kerület alpolgármestere;
– Kollin Gergely, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Budapesti Régiójának vezetője;
– Dr. Izsák Orsolya, társasházi jogász.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Trefort-kerti Campusa 2017. október 13-án átváltozik az interaktív pályaválasztó fesztivál helyszínné. Több mint hatvan program, interaktív workshopok, látványos kísérletek, nemzetközi lehetőségek és az ország legjobb kutatóinak rendhagyó órái lesznek látogathatóak. Mennyire vonzóak ma a természettudományos vagy bölcsészettudományi karok? Milyen életpályát ígérnek? Miért fontos az egyetemnek, hogy ilyen nyílt napot tartson? Kiknek érdemes ma a reál vagy humán tudományok egyetemét választani?

Hallgassa meg!

Vendégek:
– Frei Zsolt asztrofizikus (ELTE TTK Fizikai Intézet igazgatója, Atomfizikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára);
– Báli Bernadett főszervező (ELTE Egyetemi Szolgáltató Központ);
– Dezső Tamás asszirológus (ELTE BTK Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszék egyetemi docens, korábbi dékán).

Bár az anyagiak hiánya könnyen okozhat boldogtalanságot, a gazdagság nem feltétlen jelent boldogságot. Evvel szemben a társas kapcsolatok, munkában elért sikerek, a sport vagy kulturális élmények bárkiben boldog érzést keltenek. A Dán Nagykövetség októberben Boldogság: Dánia a neved címmel sokszínű programsorozat keretében ered a dán boldogság titkának nyomába. Mit tanulhatunk tőlük? Min múlik egy egész társadalom boldogsága? Hogyan tehetjük mi magunk boldoggá a hétköznapjainkat? Érdemes-e ahelyett, hogy mindent a körülményekre fognánk, önmagunkból kiindulni?

Hallgassa meg!

Vendégek:
– Dull Andrea pszichológus, környezetpszichológus;
– Bogdán Ágnest, a Dán Nagykövetség munkatársa.

Napközben – Kossuth – október 12., csütörtök, 9.00

Szerkesztő: Horváth Ágnes
Műsorvezető: Horváth Szilárd

Tovább műsoroldalra >>>

Olvasson tovább