Egy hazában: A reformáció 500. évfordulója

Az október 8-i adás tartalmából.
 

Október 14-én Budapesten, déli 12 órakor a Thökölyánumban megemlékezést tartanak, amelyen részt vesznek az újvidéki Matica Srpska Galériájának vezetői – számolt be műsorunknak Vukovits Koszta, a Budai Szerb Egyházmegye Múzeumának gyűjteményvezetője. (Mándity Predrág)

Dömötör-Nagy Dóra, a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium tanulója lett a Vitázik a világ ifjúsága 11. nemzetközi döntőjének harmadik helyezettje Tallinnban. A Szomódi Német Nemzetiségi Önkormányzat pályázatot hirdetett ulmi bárkák makettjeinek készítésére. A Szegedi Tudományegyetem Szlovák Nyelv és Irodalom Tanszéke és a Szegedi Szlovákok Egyesülete meghívására október 11-én a tiszaparti városba látogat a Vertigo Szlovák Színház. Protestáns közösségek Délkelet – Magyarországon címmel rendeznek szimpóziumot október 13-án, pénteken Mezőberényben. Október 14-én rendezik meg a Kisnánai Szlovákok Napját.

Szüreti mulatsággal egybekötött, sváb zenei hétvégét tartanak a jövő héten Solymáron. Tegnap kezdődtek, és jövő vasárnapig tartanak Budapesten a 23. Lengyel Keresztény Kulturális Napok.

Szeretett lelkipásztorukra, Gálity Ljubinko parókusra emlékeztek nemrégiben Hercegszántón. A Bács-Kiskun megyei községben egy emléktáblát is avattak a szerb pap és költő tiszteletére. Az ünnepségen ott volt munkatársunk, Mándity Predrág is.

A napokban ülésezett a Szlovákok Világszövetségének Ökumenikus Lelkészi Tanácsa. A Tótkomlóson tartott konferencia fő témája a reformáció 500. évfordulója, az anyanyelven történő szolgálat és az ifjúság hitéletbe való bevonása volt. A találkozóra hazánkon kívül Vajdaságból, Romániából, Csehországból, és Horvátországból is érkeztek evangélikus lelkészek. Az 5. Lelkészi Akadémia házigazdája Szpisák Attila, tótkomósi evangélikus lelkész volt, akivel Makai Ildikó beszélgetett.

Nemrégiben 50 éves érettségi találkozóra gyűltek össze a gyulai „Nicolae Bălcescu” román gimnázium egykori tanulói. A névsorolvasáskor 15-en mondtak jelent a 32 egykori diákból. Krizsán Anna osztályfőnök már nem lehetett közöttük, ezért tiszteletbeli osztályfőnöknek Márk György történelemtanárt kérték fel. De eljött két korábbi tanár is, Budai János igazgató és Rádné Zsúró Julianna orosztanár. Kaupert Júlia először Budai Jánost kérte arra, hogy mesélje el az iskola történetét.

Több évszázados horvát hagyományt és kultúrát ölel fel az a fotókiállítás, mely nemrég nyílt meg a pécsi Művészetek és Irodalom Házában, a Tanac Kulturális Egyesület szervezésében. A tárlaton eredeti baranyai helyszíneken, hagyományos horvát népviseletbe öltözött embereket mutat be Körtvélyesi László fotográfus, akivel Sákán Tímea beszélgetett.

A Bács-Kiskun megyei Császártöltésen sok év után újra felelevenítették a szüreti felvonulás hagyományát. Több száz helybéli vonult hintókkal, zenekari kísérettel, népviseletben végig a sváb hagyományokat őrző településen, majd táncra perdülve ünnepelték a szőlőt, a bort és a betakarítást. Stalter Judit, Császártöltés polgármestere mesélt erről Arnold Krisztinának.

Egy hazában – Nemzetiségi adások – október 8., vasárnap, 13:00

Szerkesztő-műsorvezető: Lang János

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább