Visszatekintés az Engesztelés Napja előtt

Heisler András, a Mazsihisz elnöke értékelte az elmúlt 5777-es évet, beszélt a sikerekről. Mellette szóba került meg Jom Kippur, az Engesztelés Napja, amikor is minden zsidónak magába kell mélyednie, értékelve a tetteit, amiket az elmúlt esztendőben tett.

Hallgassa meg!

A zsidó naptár szerint beléptünk az 5778. évbe, kérem, értékelje az elmúlt esztendőt!

Most ünnepeltük Ros Hasanat, a zsidó Újévet és várjuk Jom Kippurt, az Engesztelőnapot. A két ünnep között tíz nap van, amit Félelmetes Napoknak nevezünk. Tudniillik most dől el, hogy beírattatunk-e az Élet Könyvébe, s ilyenkor minden zsidónak magába kell néznie, gondolja át a múltját, a cselekedeteit, s így készüljön fel a jövőre.

Ezek valóban jelentős napok, de mi is történt az elmúlt zsinagógai évben és ha lehet, akkor elsősorban a pozitívumokra vagyok kíváncsi.

Azért is örülök ennek a kérdésnek, mert elmondhatom, a Mazsihisz immár harmadik alkalommal szervezett meg egy közéleti eseményt, ahol meghívott barátainkkal közösen köszöntöttük a zsinagógai új esztendőt. Hangsúlyozni szeretném, ez nem vallási, hanem világi rendezvény volt. Az idei esemény jól sikerült és dicsekvés nélkül mondhatom, nyolc nagykövetség képviseltette magát nagykövetekkel, első beosztottakkal, ott voltak a keresztény társegyházak vezetői, és számos zsidó szervezet képviselői is eleget tettek meghívásunknak. A magyar kormány tagjai közül is néhányan megjelentek. Megkértem munkatársaimat, készítsenek leltárt az 5777-es esztendőről, mindezt úgy, hogy legyen ennek a leltárnak egy kevésbé szép és egy pozitív oldala. Amikor összesítettük a listát, akkor rá kellett jönnöm, a pozitív dolgok tekintetében a bőség zavarával küzdünk. Ezért úgy döntöttem, ezen az összejövetelen csak és kizárólag pozitív dolgokról beszélek. Elég csak az elmúlt napokat átnézni: az egy százalékos kampányunk vitathatatlanul sikeres volt. Az országos átlag, az összes történelmi egyház, a többi zsidó felekezet csökkenő adatai mellett a Mazsihisz növelni tudta az adakozók számát és a felajánlott összeget egyaránt. Más: a Goldmark terem adott otthont egy történelmi találkozónak, amelyen Benjamin Netanjahu izraeli és Orbán Viktor magyar miniszterelnök vett részt, itt a diaszpóra és az izraeli zsidóság kissé disszonáns viszonyáról tettem egy finom megjegyzést, ami aztán szétfutott világba, olyannyira, hogy néhány napja ugyanebben a témában a Zsidó Világkongresszus is tett egy nagyon markáns nyilatkozatot. Mindez a Mazsihisz pozícióit erősít nemzetközi szinten. Beszélhetnék már beindult projektekről is, mint a Rumbach utcai zsinagóga felújítása, ahol a munkálatok után egy gyönyörű közösségi és szakrális teret kapunk majd. Most Ros Hasana alkalmából a zsinagógáink tömve voltak.

Az 5778-as év egyik nagy szenzációja, a megújult Magyar Zsidó Múzeum.

Valóban. Megnyitó beszédemet nagy derültség közepette úgy kezdtem: „Kedves Elvtársak!”. Tettem ezt azért, mert utoljára múzeumi megnyitót abban az épületben az Egyházügyi Hivatal akkori vezetője, Miklós Imre mondott, 33 évvel ezelőtt. Azóta ez a múzeum változatlan volt, komoly beavatkozás nem történt, ha csak nem számítjuk ide a múzeum 1993-as kirablását. A Zsidó Múzeum vezetése ezért megbízást kapott a Mazsihisztől, mint fenntartótól, hogy újítsa meg a múzeumot. Ennek lett az eredménye egy nagyon eredeti, izgalmas, XXI. századi kiállítás. Biztos vagyok abban, hogy nagy sikert arat majd, ahogy abban is biztos vagyok, kritikákat is kap majd. Ez a múzeum azonban úgy lett kialakítva, hogy bármikor bővíthető, átalakítható, sőt, a korszerű appok felhasználására már a tervek is elkészültek. Gazdag a gyűjtemény, a mostani kiállításon több mint 400 tárgy szerepel, de a raktárakban még több mint tízezer tárgy található.

Beszélt már az Engesztelés Napjáról, ami péntek este köszönt be. Mi történik Önnel, azon kívül, hogy 25 órán keresztül böjtöl?

Ez soha nem könnyű nap. Tudni kell, van a zsidó vallásban több böjtnap is, de a Jom Kippuri az, amit a zsidók többsége betart – természetesen a kisgyerekek, az idősek, a kismamák, a betegek fel vannak mentve ez alól. Ilyenkor a nap jelentős részében a zsinagógában vagyunk, imádkozunk, elmélyülünk a múlt emlékeiben. Ilyenkor egy zsidó vezetőnek is át kell gondolnia tetteit, ezen a napon szinte minden döntéssel kapcsolatban kérdések merülnek fel az emberben. Mint mondtam, fizikailag és lelkileg is megterhelő, a zsidó vallás legfontosabb, legszentebb napjáról van szó.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2017. szeptember 29-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Olvasson tovább