ALPOK-DUNA-ADRIA: A 130 éves gőzös

Az október 5-i adás tartalmából.
 

– Bajorországban még közel 30 gőzmozdony üzemel. A Chiemsee-vasút idén ünnepli 130. születésnapját, hiszen első útjára röviddel a legendás bajor király, II. Lajos halála után került sor. A gőzösöknek azóta egészen modern kihívásoknak kell megfelelniük, hiszen sokan emelnek szót a finom por és légszennyezés miatt, amely a füstkibocsátás miatt elkerülhetetlen.

– Ptuj az egyik legrégebbi szlovén város, már a rómaiak idején is ismert volt. A középkorban az ókori romokon ismét város emelkedett, mely forgalmas kereskedőközponttá alakult. A helyiek büszkék történelmükre és városuk szépségére. Arról, hogy a korábbi évszázadok életvitele ne merüljön feledésbe, a Császári-Királyi Ptuj Egyesület gondoskodik, ők ugyanis, az immáron hagyományossá vált várjátékok szervezői.

– Az észak-adriai Cres szigeten található Predošćica teljesen elnéptelenedett. A kis falu ma is magán hordozza a hajdani lakosok keze nyomát. Abban, hogy az emlékek fönnmaradtak, nagy része van egy korán elhunyt fiatal nőnek, aki a levéltárakban kutatva és a helybeliek emlékezéseit összegyűjtve, papírra vetette a múltbeli szokásokat, és a helyhez kötődő történeteket.

– Szeged környéke, a Tisza folyó völgye, különösen alkalmas a paprika termesztésére. A napfényes órák száma magas, a kedvező talajadottságok, a szegediek termesztési tapasztalatai és kísérletező kedve, mind hozzájárultak a sikerhez, formálták a szegedi paprika színét, ízét és aromáját. A termesztés első nagy virágkora a két világháború között volt, ezen a termőtájon akkor körülbelül 15 ezer ember paprikázott.

– Friuli-Venezia Giulia tartomány egyik leghíresebb búcsújárása, a barbanai Szűz Mária ünnepéhez kapcsolódik. Sajátos körmenetnek lehet tanúja az ilyenkor ide látogató: feldíszített bárkák hada népesíti be a Grado és Barbana települések közötti tengeröblöt. A zarándoklattal az 1237-es pestisjárvány idején, a gradóiak által tett fogadalomra emlékeznek.

Szerkesztő: Sári Zsuzsa

Alpok-Duna-Adria – Duna TV – október 5. csütörtök 7:05
Ismétlés aznap, 15.40-től a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább