Nemzeti Vágta

Nagyon bízik az idei győzelemben Barabás Kiss Zoltán

A színész kedden találkozik először a lóval, amivel a szeptember 16-i OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamon indul, de emiatt cseppet sem izgul.
 

Két sikertelen próbálkozás után, Barabás Kiss Zoltán szívesen megérezné a győzelem ízét idén. A mostani lovával úgy gondolja, minden esélye megvan rá.

A Nemzeti Vágta előtti utolsó héten találkozom csak a lovammal, de egy szuper versenylóról van szó, amivel minden esélyem meglehet a győzelemre. Szeretnék idén egy nagyon jót versenyezni, mert az első évben a lovam egy fél kör után elfáradt, tavaly pedig egy helyes, díjugró lovam volt, de másfél körnél tovább nem bírta. Jó érzés lenne, ha idén a maximális összeggel, az elsőnek járó 500.000 forinttal tudnám támogatni a választott KézenFogva Alapítványt.” – mondta a színész.

A tapasztalt lovas nagyon örül neki, hogy Puzsa Patrícia a tavaly történtek ellenére ismét az indulók között van. Azt is elárulta, hogyan viselkedne, ha fej-fej mellett harcolna az egyetlen hölggyel az első helyért.

Mindenképpen a biztonságos lovaglásra törekszem, ez az elsődleges szempont. De a verseny, az verseny, így még ha Patríciával, az egyetlen hölggyel is kell megmérkőznöm az első helyért, nem fogom vissza a lovam. Győzzön a jobbik! Persze azért nem minden áron, a biztonság az első.” – árulta el Zoltán.

Az idei OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamra szeptember 16-án kerül sor, ahol Barabás Kiss Zoltán mellett Sipos Imre, Puzsa Patrícia és a két újonc, Bács Péter és Adorjáni Bálint indul. Az első helyezett 500.000 forinttal, a többi induló 200.000 – 200.000 forinttal segítheti sikeres vágtájával a választott alapítványt.

Forrás: vagta.hu

Tovább a műsoroldalra>>>

További olvasnivalók