Nemzeti Vágta

Kisorsolták a 10. Nemzeti Vágta előfutamain indulók sorrendjét

" A Nemzeti Vágta, amely a legnagyobb hatású magyar lovas rendezvénnyé nőtte ki magát, segít többek között abban is, hogy a magyar lovas nemzet maradjon."

Lázár Vilmos, a vágta elnöke nyilatkozott a versennyel kapcsolatban:

A Nemzeti Vágta egyszerre hagyomány és modernitás, állandóság és megújulás. Állandóság az üzenetében, melynek középpontjában mindig a magyar huszár, a lovas katona és a magyar ló áll. Állandóság az értékrendjében: a hazaszeretetről, az önbecsülésről, a nemzeti összetartozásról szól. Ugyanakkor folyamatos megújulásra és fejlődésre is szükség van, a megfelelő körülmények, például a biztonsági feltételek megteremtéséhez” – fogalmazott. vagta

A fővárosi futamokra idén 12 magyarországi és négy határon túli elővágta dobogósai kerültek be, akik a közvetlenül a budapesti versenyre való nevezéssel bejutottakkal kiegészülve a szombati előfutamokon, majd azokon továbbjutva a másnapi elődöntőkön mérhetik össze gyorsaságukat. A vasárnap esti döntőre az elődöntők öt leggyorsabb lovasa jut tovább, ahol már a 2017 leggyorsabb lovasa címért, a győztesnek járó ötmillió forintért, valamint az 1848-as vándorszablyáért futhatnak.

Idén a korábbi évekkel ellentétben nem történelmi személyiség előtt tiszteleg a verseny, hanem a zenét és táncot ötvöző verbunkos műfajának állít emléket. Az egykor a huszárok toborzását kísérő vigasságokat számos táncos-zenés program idézi fel, melyeknek a közönség is aktív részese lehet – mondta el Kedves Gyula történész az ünnepi sorsoláson.vagta2

Meskó Zsolt, a vágta főrendezője elmondta, hogy szombat este a Hősök terén az Ország Táncháza eleveníti fel a verbunkost, majd a világon elsőként 100 lovas huszár részvételével mutatják be az úgynevezett karusszel alapgyakorlatot. Ezt szombat este sötétedés után fáklyákkal hajtják végre, majd megismétlik vasárnap napközben is. A hétvége során különleges produkciót adnak elő például a győri trükklovasok, a jubileumi rendezvényen többek között pusztai tízest is láthat a közönség.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is lesz kishuszár vágta, fogat vágta, nemzetközi vágta és jótékonysági sztárfutam is.

Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya és a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke elmondta, az idén fennállása 25. évfordulóját ünneplő szövetség 170 lovassal és mintegy 200 gyalogos hagyományőrzővel vonul fel a megnyitón szombat délelőtt.

További olvasnivalók