Egyéb

Napközben: A magyarok rosszkedvűek, undokok és egykedvűek?

Az augusztus 28-i adás tartalmából
 

Számos egészségügyi szűrővizsgálat áll rendelkezésre az iskolakezdésnél, de alig élnek ezekkel a szülők. Az egyik legfontosabb a szemészeti kontroll, hiszen előfordul, hogy azért teljesít rosszul a gyerek a tanórákon, mert rosszul lát, de ő saját maga ezt nem is tudja. Milyen szemészeti és más általános vizsgálatok szükségesek iskolakezdésnél, milyen következményei lehetnek, ha nem foglalkozunk ezekkel, valamint mit tud tenni az iskola a kezdeti vizsgálatok szorgalmazásával és megkövetelésével?

Hallgassa meg!

 

Rossz idők járnak a dízelautókra, Franciaországban és Németországban már bizonyos napokon teljesen ki akarják tiltani a dízelüzemű autókat a városokból. Bő 20 év múlva pedig már nem lehet új benzines és dízel személyautót eladni Nagy Britanniában, de már Vietnámban is kitiltották a motorokat a fővárosból. A cél, hogy 20 év múlva már csak elektromos és hibrid üzemű autók kerüljenek forgalomba. A korlátozásokra főképp a légszennyezettség miatt van szükség, de mindez olyan hullámokat ver, hogy például még a németországi választási kampánynak is része. A cél, hogy 20 év múlva már csak elektromos és hibrid üzemű autók kerüljenek forgalomba. Miért is kell korlátozni a dízelautók használatát, és nem félő-e, hogy ezek a járművek hirtelen elárasztják a közép-európai piacot?

Hallgassa meg!

 

Nyugati látogatásaink során számtalanszor felmerül bennünk, hogy vajon miért tudnak olyan rendkívül kedvesek, segítőkészek és közvetlenek lenni ott az emberek, mind a boltokban dolgozók, a villamoson utazók, mind akár a szomszédaink, ahol pár napig lakunk. A hozzánk látogató külföldiek pedig éppen azt mondják, hogy a magyarok rosszkedvűek, undokok és egykedvűek, a helyzet legfeljebb Portugáliában hasonló. Mi lehet az oka annak, hogy nyugaton sokkal közvetlenebbek és kedvesebbek az emberek, nálunk pedig éppen a fordítottja figyelhető meg, és miként lehetne változtatni ezen?

Hallgassa meg!

 

Eredményes évet zártak tavaly a szálláshelyek a KSH friss felmérése szerint. A turizmushoz is kapcsolódó kultúra és szórakoztatás mögött a vendéglátásra és szálláshely-szolgáltatásra fordított lakossági kiadások emelkedtek a legnagyobb mértékben. Mik a turizmus legfőbb makrogazdasági jellemzői, hogyan alakultak az árak, a szálláshely-szolgáltatással és a vendéglátással kapcsolatos adatok, valamint a foglalkoztatottsági és kereseti viszonyok a turisztikai szektorban?

Hallgassa meg!

Napközben – Kossuth – augusztus 28., hétfő, 9.00

Műsorvezető: Banner Géza
Szerkesztő: Felszeghy Csaba

Tovább műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább