Roma magazin: Amikor épp nem cimbalmozik, akkor is a zene jár a fejében

Az augusztus 21-i adás tartalmából.
 

10 évvel ezelőtt hunyt el Lakatos Menyhért, az első cigány író, akinek művei százezres példányszámban jelentek meg Magyarországon és külföldön egyaránt. A döbbenetes szegénységből jött alkotó kivételes tehetséggel mutatta be a cigány közösségek addig ismeretlen világát. A következő percekben a József Attila díjas író, Lakatos Menyhért gondolatait idézzük fel.

Amikor épp nem cimbalmozok, akkor is a zene jár a fejemben – mondja Lisztes Jenő, aki 4 évesen kezdett el cimbalmozni, tehetsége pedig hamar megmutatkozott. A mára már nemzetközi szinten is ismert művész másfél évvel ezelőtt alakította meg saját jazz trióját, amellyel a cimbalom sokoldalúságát szeretné megmutatni.

Augusztus 11-én, 55 éves korában elhunyt Csonka József missziós lelkész, tanító, romológus, a cigány közélet ismert alakja. Feleségével Lakatos Klárával évek óta a Hajdú-Bihar megyei Hosszúpályiban végeztek értékes közösségépítő munkát. Elhivatottságával, szeretetével és sokrétű tevékenységével minden területen a cigány közösségek felemelkedését segítette. Műsorunk végén Csonka Józsefre emlékezünk.

Roma magazin – Duna – augusztus 21., hétfő, 7:25
Ismétlés augusztus 21-én, hétfőn 14:45-től a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább