Regényes történelem: Megdöbbentő tények az atomfenyegetés idejéről

A július 7-i adás tartalmából
 

A nagyvázsonyi Kis Moszkvába, – az egykori szovjet laktanyába – 1966-ban éles atomtöltetek érkeztek.1991-ig további 4 raktárban őriztek ilyen – szétszerelt állapotban levő- tölteteket. Kádár János politikai bizottsága mindannak ellenére beengedte ezeket a pusztító fegyvereket, hogy ekkorra már tudták, hány millió ember halna meg, ha kitörne az atomháború. Kiszámolták ugyanis. Egy jegyzőkönyv szerint a szűk politikai, katonai elit elfogadta azt a javaslatot, miszerint az embereknek atomcsapás esetén – más megoldás nem lévén- az árokba bújást javasolják. A terv szerint a túlélő magyarokat Ukrajnába vitték volna.

Megszólalók: Horváth Miklós hadtörténész,a  Magyarország az atomháború árnyékában c. könyv társszerzője, Borsics László egykori vezérkari főnök, aki a szovjetekkel tárgyalt a kivonulásról és egy helyszíni riport a sziklakórház atombunker múzeumából, az új Atombomba kiállításukról.

A Regényes történelem július 7-én az atomfenyegetés idejéről tár fel megdöbbentő tényeket.

Hallgassa meg!


MTI Fotó: Kovács Tamás

Regényes történelem – Kossuth – július 7., péntek – 15:10

Szerkesztő: Benkő Andrea

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább