Szombat reggel: Macskatörténelem - a háziasítás útja

A július 1-jei adás tartalmából
 

Hallgassa meg!

Átalakítják Spanyolország legnagyobb bikaviadal arénáját, a madridi Las Ventast. A spanyol fővárosban továbbra is él a hagyomány, eddig még csak két régióban tiltották be a viadalokat, melyek óriási vitákat szülnek évről évre. A pártolók évszázados hagyományról és nemzeti kincsről, az ellenzők brutális állatkínzásról beszélnek. Tavaly az egyik televízió élő adásban közvetítette, amint a sztárként ünnepelt, 27 éves Victor Barriot felökleli egy bika. A balesetek rendre súlyos vitákat szülnek főleg a közösségi médiában. Pamplonában pedig a bikáknak nem elsősorban az arénában, hanem az utcákon van szerepük. Óriási hagyománya van itt is a bikafuttatásnak. Ami azt jelenti, hogy egy nyári fesztivál keretében 5-6 bikát engednek szabadon a város lezárt szűk utcáin, sikátorain.

Hallgassa meg!

Ausztrália keleti partvidékén húzódik a világ legnagyobb korallzátonya, ami történelmének legnagyobb fehéredését éli át. Ez pedig azt jelenti, hogy kimúlnak a színpompás korallok. A leginkább érintett terület Port Douglas közelében található: itt a sekélyvízi korallok mintegy 70 százaléka már elpusztult, de a Cairns és Townsville közelében lévő területeket is erősen érinti a fehéredés, amit elsősorban a klímaváltozás számlájára írnak a szakemberek. Egy most elkészült tanulmány nemcsak a problémára hívta fel a figyelmet, hanem azt is igyekezett felmérni, mennyit ér a zátony: e szerint 56 milliárd ausztrál dollárt és kulcsfontosságú szerepet játszik Ausztrália gazdaságának támogatásában. (Benkő Dániel éghajlatkutató)

Hallgassa meg!

Házat 1 euróért. Pár évvel ezelőtt szokatlan kezdeményezéssel álltak elő azok az olaszországi falvak, melyeket az elnéptelenedés veszélyeztetett. Régi, romos, üres épületeket kínáltak a betelepülőknek jelképes összegért. Cserébe pedig azt várták el, hogy az új tulajdonos újítsa fel az ingatlant, javítsa a település képét. Az ötlet Szicíliából származott, aztán a program végigsöpört egész Itálián. De vajon milyen eredményeket hozott a próbálkozás?

Hallgassa meg!

Macskatörténelem: az etológusok jó ideje kutatják a négylábúak múltját, illetve azt, hogy évezredekkel ezelőtt honnan, milyen útvonalakon, hová jutottak el az ember társállataként. Nem régiben új nemzetközi tanulmány jelent meg.

Hallgassa meg!

Stoppal egészen Mexikóig. Bartanics Fanni 2015-ben indult útnak, hogy valahogyan eljusson Dél-Amerikába. A terve sikerült, az óceánt például hajóstoppal szelt át, majd beutazta Közép-Amerikát, és Dél-Amerika egy részét is. Kereken egy évig utazott, amíg megérkezett Mexikóba. Itt viszont úgy döntött: nem utazik tovább. Kalandjait indulása óta nyomon követjük itt a Kossuth Rádióban.

Hallgassa meg!

A múlt század közepén jött divatba a strandi területfoglalás hagyománya Olaszországban, ami sok helyen mind a mai napig népszerűnek számít. A család egyik tagja korán reggel felkel, hóna alá kapja a nyugágyat és a napernyőt, aztán pánikszerűen kigyalogol a partra, hogy lefoglalja a legszimpatikusabb helyet. Visszamegy, pihen még egy picit, aztán a többiekkel néhány óra múlva megkezdik a strandolást. Sok nyaraló meglepődött tavaly Olaszországban, amikor a kihelyezett strandfelszerelésük hűlt helyét találta csak. Számtalan üdülőváros önkormányzata ugyanis megelégelte a tengerparti versenyzők erőfeszítéseit és a hatóságokkal begyűjtette a hajnalban kipakolt strandfelszereléseket, amelyeket csak jelentős bírság kifizetése után lehetett átvenni. Idén is volt már hasonló akció az olasz strandokon.

Hallgassa meg!

Jubiláló bankautomaták: a banki nyitvatartási időn túli ügyintézés – legfőképpen a készpénzfelvétel – lehetősége régóta foglalkoztatta az embereket, így született meg a nagy ötlet: ha van csokoládékiadó automata, miért nincs bankjegyautomata is? A banki szolgáltatásokat forradalmasító ATM elődjét, az első bankjegykiadó automatát éppen ötven éve helyezték üzembe Londonban. A prototípushoz több, újdonságnak számító biztonságtechnikai újítást is be kellett vezetni.

Hallgassa meg!

Átélhető történelem: több olyan alkalmazás jelenik meg a jövőben, amelyek jelentős történelmi események kronológiáját dolgozzák fel. Bizonyos időközönként – a valóságnak megfelelően – üzenetet, posztot küldenek a felhasználónak arról például, mikor mi történt a Titanicon, a nagy gazdasági világválság kezdetén vagy éppen Csernobilban. Szakértők szerint az alkalmazások és a virtuális technológia akár a történelemoktatást is forradalmasíthatja. (Keleti Arthur)

Hallgassa meg!

Nemzetközi sport: videóbírók a Foci VB-n

Hallgassa meg!

Bozsik gazda: parlagfűszezon. Június, 30. péntek volt a türelmi idő a parlagfüves területek tulajdonosaival kapcsolatban. Lejárt tehát a türelmi idő, és jön a feltérképezés, a figyelmeztetés, és a büntetés is eljöhet. Ugyanakkor a „tüskés” parlagfű pollen nagyon sok embernek okoz allergiát, nyálkahártya gyulladást és végül asztmás, fulladásos rohamot. Az amerikai kontinensről érkezett a parlagfű, amely növénynek az őshazájában vannak természetes ellenségei, kórokozó gombák és rovarok egyaránt, de ezektől a biológiai fegyverektől óvakodnak az európai kutatók, ugyanis a parlagfű rokonságban áll a napraforgóval, és mi lenne akkor ha a parlagfű károsítói „véletlenül” átszoknának a napraforgóra. A Kolorádó bogár is rovartani ritkaság volt a Sziklás hegységben, mígnem találkozott a perui burgonyával, és innen indult világhódító útjára a burgonyabogár.

Hallgassa meg!

Olyan programokkal készül fennállásának kétszázadik évfordulójára a madridi Prado Múzeum, amelyek közelebb hozzák az intézményt a közönséghez. A madridi Prado a világ legnagyobb és legfontosabb múzeumai közé tartozik, és Spanyolország egyik legjelentősebb közgyűjteménye, amely tavaly több mint 3 millió látogatót fogadott.

Hallgassa meg!

Fake news jelenség fejleményei Németországban ​

Kossuth Rádió – Szombat reggel – július 1, 6:00

Szerkesztő-műsorvezető: Kránitz Balázs

Vissza a műsor oldalára>>>

Olvasson tovább