ALPOK-DUNA-ADRIA: A "szellemfalu"

A június 29-i adás tartalmából.
 

A Ljubljana mellett fekvő Podgoricán 1966 óta működik a Triga reaktor. Az intézmény a kezdetektől a szlovéniai atomenergiával kapcsolatos tudás és a kutatások központját jelentette. A több mint 50 éves intézmény ma is fontos szerepet tölt be a Krškói atomerőmű kezelőinek képzésében.

Horvátország méltán közismert a természeti kincseiről. A Samobori-hegység lágy lankái lélegzetelállító zöldellő oázisokat rejtenek. A kirándulóknak időnként azonban kellemetlen meglepetésben lehet részük, mert ki tudja honnan ideszállított hulladékok, például autóroncsok kerülnek az útjukba. A „Tisztítsuk meg Horvátországot” mozgalom elindítói ez ellen tesznek lépéseket.

Az Udinétől mintegy 50 kilométerre északnyugatra elterülő Redonai-tó mélye csodálatos titkokat rejt. Az 1950-es években egy duzzasztóművet építettek itt, s emiatt a Meduna folyó vize, a gát megépítése után, lassacskán elárasztotta a környék három települését. Ma egyfajta látványosságnak számít, amikor a száraz időszakokban mintegy varázsütésre újra előbukkannak a víz tükre alól az egykori falu épületmaradványai.

Hering Tamás, Magyarország legeredményesebb kutyafogat hajtója, Európa-bajnok sportoló. Húsz éve rendszeresen indul versenyeken, több mint 130 alkalommal állt dobogón, ebben a nálunk még rövid múltra visszatekintő, nem mindennapi sportágban. A kutyaszánhajtás téli sport, viszont hóban edzeni nem sok lehetősége van Magyarországon. Éppen ezért, Tamás több edző-kocsit is épített magának a különböző évszakokra. Két éve kutyafogat túrákat is vezet a Mátrában, hogy ezzel biztosítsa négylábú társai nyári edzését
és persze némi pénzt a világversenyekre.

Egy bajor család mindenféle finomságokat készít rózsasziromból. A rózsalikőrtől kezdve a mustáron, csokoládén, zselén át a fűszerekig és tésztákig mindent saját termesztésű rózsaszirommal ízesítenek. Ehhez naponta több mint 2500 rózsabokor szirmait kell leszedni és feldolgozni. Ekkora feladattal csak úgy lehet megbirkózni, ha a családból mindenki besegít.

Szerkesztő: Sári Zsuzsa

Alpok-Duna-Adria – Duna TV – június 29., csütörtök, 7:50
Ismétlés június 29-én, csütörtökön 15 órától a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább