Ilyen volt percről percre az Eurovízió második elődöntője

A csütörtöki elődöntőben tizennyolc ország küzd meg. Az egyes országok által kiosztott pontok telefonos szavazás, illetve szakmai zsűrik szavazatai alapján alakulnak ki, mely alapján az első tíz helyezett jut tovább a döntőbe. A részt vevő országokon kívül három automatikusan döntős ország – Franciaország, Németország és Ukrajna – is szavaz a második elődöntőben. Joci hetedikként lép fel, sok sikert kívánunk neki!

21:00
Kezdünk!!!

A mikrofonnál Rátonyi Kriszta és Freddie, A Dal 2016 győztese.

21:10
Következik az első produkció, Tijana Bogićević “In Too Deep” című dala, Szerbia képviseletében!
Tijana gyönyörű áttetsző fehér ruhában adja elő a dalt, a színpadon a fehér és a kék különböző árnyalatai dominálnak.
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

21:14
És már megyünk is tovább, a színpadon Nathan Trent Ausztriából, és a Running on Air!
Nathan egy ezüst Holdon ülve kezdi a dalt, a vizuálnak köszönhetően a felhők felett érezzük magunkat.
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

21:18
Következik Jana Burčeska és a “Dance Alone”, Macedónia színeiben!
Jana egy merész fekete ruhában énekel, mögötte a Sin City-t idéző látványvilággal. A dal címe nem állít valótlanságot, Jana tényleg egyedül táncol a színpadon – illetve mégsem, hiszen várandós!
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

21:23
A következő versenyző Claudia Faniello Máltáról, és a “Breathlessly”!
A szerb versenyzőhöz hasonlóan Claudia is egy fehér estélyiben lép a színpadra, érzelem dús dalt hallhatunk.
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

21:26
Érkezik a román páros, Ilinca és Alex Florea, és a jódlis “Yodel It!”
Játékkatonák a LED-falon, Ilinca piros ruhában jódlizik, Alex pedig ujjatlan ingben (?) énekel – ez aztán a látvány!
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

21:30
Egy igazi családi produkció következik, az OG3NE nevű formáció és a “Lights and Shadows” Hollandiából – a hölgyek testvérek, a dalt pedig édesapjuk írta, édesanyjuk emlékére.
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

Joci következik!!!

De még előtte a “Halálcsillag pihenőzónáját” láthatjuk, ahol a versenyzők foglalnak helyet, és érthetetlen okokból a “Zöld szoba” nevet kapta – rengeteg színt láthatunk, kivéve a zöldet.

21:36
Íme Pápai Joci és az Origo!!!
A dal ugyanolyan tökéletesen szól, mint eddig, a vizuál pedig rengeteget fejlődött! Sőt, még tűz is van!

 

21:40
Joci produkciója után nehezen tudunk koncentrálni a többi versenyzőre, de nincs megállás, jön a dán induló, Anja! Gyönyörű piros ruha, és hibátlan éneklés!
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

21:45
Brendan Murray következik Írországból, és a “Dying to Try”.
Brendan különleges hangszínen énekel, ha nem látnánk az adást, csak a hangot hallanánk, azt hihetnénk női előadóról van szó. Hoppá, itt egy piros-fehér léggömb!
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

21:48
Jön Valentina Monetta és Jimmie Wilson, a “Spirit of the Night” c. ‘diszkóhimnusszal’, San Marino képviseletében. A színpadon és hallójáratainkban a 70-es, 80-as évek elevenednek meg!
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

21:52
Következik a “kéthangú férfi”, a “horvát Pavarotti”, azaz Jacques Houdek és a “My Friend”!
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

21:56
Következik a norvég JOWST formáció, és a “Grab the Moment”, akik nem akármilyen vizuált kaptak: még effekteket is láthatnak a TV-nézők. A dal ritmusos, hangulatos!
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

22:01
A 13. előadó a Timebelle nevű együttes Svájcból, daluk az “Apollo”.
Az énekesnő Miruna gyönyörű sárga ruhában énekel.
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

22:04
A színpadon a Naviband Fehéroroszorszából és a “Story of My Life”!
A Naviband egy jó hangulatú, ritmusos nótát adnak elő szó szerint pörgős vizuállal, az embernek kedve lenne ugrálni!
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

22:09
Következik Kristian Kostov Bulgáriából, és a “Beautiful Mess”.
A színpadkép minimalista, de ez mit sem von le az előadásból: Kristiannak gyönyörű hangja van.
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

22:14
Jön a Fusedmarc és a “Rain of Revolution” Litvánia képviseletében.
Plusz egy piros ruha, sőt a litván produkcióban a háttér is piros színekben pompázik, a refrén pedig jó értelemben véve fülbemászó.
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

22:20
Koit Toome és Laura érkezik Észtországból, valamint a “Verona” c. dal.
Laura és Koit feketében és fehérben pompázva adja elő a Verona-t – vigyázat, nyomokban diszkós alapot tartalmaz!
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

22:24
Utolsóként Imri érkezik Izrael színeiben, aki ujjatlan, áttetsző felsőben és táncosfiúk társaságában énekel. Az “I Feel Alive” hű a címéhez, ritmusában érezzük az életet!
A produkciót ide kattintva tudjátok visszanézni >>>

22:27
Kezdődik a szavazás! Jocira nem, mindenki másra voksolhatunk.

Megcsodálhatjuk Verka Serduchka-t, becsületes nevén Andriy Mykhailovych Danylko-t, ukrán komikust, pop és dance énekest. 2007-ben ő képviselte Ukrajnát az Eurovízión.

22:46
Lezárult a szavazás!

22:48
A színpadon az ukrán Apacs Tánccsoport!

22:54
Micsoda?! LÁNYKÉRÉS AZ EUROVÍZIÓN! A macedón versenyző kezét megkérték élőben, és igent mondott! Gratulálunk Jana Burčeska-nak!

22:57
A három alapból továbbjutó produkció következik:
Alma – “Requiem” (Franciaország), Levina – “Perfect Life” (Németország) és O.Torvald – “Time” (Ukrajna).

23:03
Jöjjön az eredményhirdetés!
Akik a szombati döntőbe jutottak:
Bulgária
Fehérororszország
Horvátország
MAGYARORSZÁG!!!
Dánia
Izrael
Románia
Norvégia
Hollandia
Ausztria

Gratulálunk mindenkinek!

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, tegyetek így szombaton, az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében is, Pápai Jocival a versenyzők között!

Teljes adás >>>
Első elődöntő >>>
Tovább a műsoroldalra >>>