Thomas Tallis: Négyszólamú mise

Thomas Tallis négyszólamú miséjének Sanctusából hallottunk részletet. Tallis, a reneszánsz Angliájának zeneszerzője, valószínűleg 1505-ben született, és körülbelül 80 évig élt. Pályafutása alatt négy uralkodót szolgált, VIII. Henriket, VI. Edwardot, Mária és Erzsébet királynőt. Tallis születésének idején Anglia katolikus ország volt, halálakor viszont protestáns. Pályafutásának első felében tehát latin nyelvű liturgikus környezetben élt, második felében viszont az új anglikán egyház angol nyelvű szertartásain szolgált. A kettő között a reformációt is átélte, azt a kaotikus periódust, amelynek azóta sem volt párja az angol történelemben. A 17. századi polgárháború, vagy az ipari forradalom a 19. században sem tudott olyan kulturális feszültségeket, társadalmi zavarokat okozni, mint a reformáció. Napjainkban új eszközökkel tanulmányozzák ezt az időszakot, legfőképpen olyan szempontból, hogyan hatottak a kierőszakolt változások a nemzeti hagyományokra; egyetlen európai országban sem érintette ugyanis a reformáció olyan mélységben az egész nemzetet a királytól kezdve, mint Angliában. A modern kutatás alapján Angliáról azt mondhatjuk, s ez általánosan elfogadott tény a történészek körében, hogy az ekkor történt változások mögött inkább politikai, mint vallási okok rejtőztek. Az ekkor itt kezdődött folyamatok vezettek át később a monarchiából a parlamentarizmusba.

Jogosan teheti fel a hallgató a kérdést: mi köze ennek a zenéhez, és Tallishoz? Ahhoz, hogy válaszoljunk, tudnunk kell, mi az alapja ennek a kérdésnek.

Tallis négyszólamú miséje stilisztikailag Taverner, Sheppard és mások négyszólamú kompozícióihoz hasonló. Tallis műveinek jegyzékéből nem derül ki, mikor született a mű. Három fennmaradt miséjéből kettő gazdag polifón stílusban íródott, s ez igen eltér a most vizsgált négyszólamú mise szövésmódjától. A két polifón mise közül az ötszólamú Missa Salve Intemerata egy Mária antifóna dallamára íródott, a hétszólamú Missa Puer Natus Est Nobis viszont egy karácsonyi antifóna dallamát kölcsönzi. Az előbbi egyike Tallis legkorábbi műveinek, míg a másik, ha hihetünk Paul Doe-nak, aki a New Grove zenei lexikon Tallis címszavának szerzője, Tallis legpompásabb művei közé tartozik. Fontos megállapítás ez, hiszen a mű Mária királynő uralkodásának idején, 1553 és 1558 között született. A „pompás” jelző közvetlenül Tallis negyvenszólamú motettáját, a Spem in aliumot juttatja eszünkbe, azt a művet, amely még ma is különös tiszteletnek örvend Angliában. Sajnos nem tudjuk pontosan, hogy ez utóbbi mikor készült el. Stílusát tekintve nem lehet korai mű. Egyesek szerint ezzel a művel Tallis igaz angolként azt kifogásolta, hogy a királynő spanyol muzsikusokat hívott az udvarba; Mária királynő ugyanis Spanyolország királyához, II. Fülöphöz ment feleségül. Ennek az időszaknak másik kiemelkedő zenei eseménye Orlandus Lassus látogatása volt. Más szóval, lehet hogy nemzeti büszkeségből született e negyven szólamú motetta – nem tudjuk pontosan. Egyébként igencsak elképzelhető, hogy a Missa Puer Natus Est Nobis-t akkor komponálta a szerző, amikor a királynő gyermeket várt, sőt a mű különös pompájának lehet angol vonatkozású kettős időszerűsége is: a királynő katolikussága, s az, hogy a neve szerencsés véletlen folytán megegyezett Máriáéval.

Mindezekre Paul Doe hívja fel a figyelmet Tallisról szóló szócikkében, s ha megállapításai igazak, további gondolkodásra serkentenek.

Ahogyan azt előzőleg megállapítottuk, bár a keletkezés idejét nem ismerjük, pontosan tudjuk, hogy a négyszólamú mise a misék között időben a második helyen áll, s két Máriához írt polifón mise veszi körül. A Máriához való kötődés természetes, hiszen Szűz Mária kultusza igen erős volt Angliában a reformáció előtt. Egyszerű stílusával ez a mű azokat a változásokat tükrözi – a korszak más miséihez hasonlóan –, amelyek már az 1547-ben meghalt VIII. Henrik uralkodása alatt megkezdődtek. A Canterbury-i érsek, Thomas Cranmer, a 16. század húszas éveitől kezdve már érdeklődött az új protestáns tanítások iránt, amelyek Angliában először a Cambridge-i egyetemen jelentek meg. A király ugyan nem támogatta az új tanítást, de 1534-ben az angol egyházat elszakította a pápától, s önmagát tette az Ecclesia Anglicana, azaz az angol egyház fejévé. A VIII. Henrik féle anglikán egyház minden más tekintetben katolikus maradt, s a latin szertartás maradt érvényben. Zenei kérdésekben azonban a király egyetértett az új elképzelésekkel, melyek szerint egyszerűsíteni kellett a stílust, hogy a szavak érthetőbbek legyenek, támogatta Cranmer ilyen irányú törekvéseit, sőt azt is, hogy a szertartások egy részét angolul énekeljék. VIII. Henrik halála után Cranmer az egész szertartást angolra fordította, s először 1550-ben, majd javítva 1552-ben kiadta a Prayer Bookot, mely ma is a régi angol nyelvezet gyönyörű példája. Mindez már VI. Edward uralkodásának idején történt. Ez a király beteges gyermek volt, s valójában soha nem uralkodott, a hatalmat helyette a miniszterek és a parlament gyakorolta. Ebben a parlamentben vitatkoztak a protestantizmusra való áttérésről, s ez a parlament tette azt törvényessé az országban.

Ezek a négyszólamú misék nem követik a kontinens missa brevis tradícióját, hiszen ez soha nem vert gyökeret Angliában. A Grove lexikonban, a mise címszó alatt, ezt olvassuk: „a 16. században általános volt a négyszólamú szerkesztés, s ez a Gloriában, valamint a Credóban együtt járt azzal, hogy gyakran átfedték egymást a szövegek”. Más szóval, a missa brevis hagyományba az is beletartozott, hogy hosszabb szövegű tételek esetén a szólamok egyszerre énekeltek más más szöveget, jelentősen megrövidítve így a terjedelmes tételt. Tallis azonban az egész szöveget megzenésítette, a Kyrie kivételével, amit Angliában rendszerint gregorián dallamra énekeltek, s a többszólamúság a Gloriával kezdődött. Így indul Tallis miséjének Gloriája:

Gustave Reese Music in the Renaissance című könyvében így ír erről a miséről: „A stílusára nézve homofón négyszólamú, címnélküli mise minden tétele hasonló motívummal és harmóniai menettel kezdődik. A Gloria és a Credo kezdete teljesen megegyezik, míg a Sanctusban és az Agnusban csak kis eltérések találhatók. Halljuk tehát a tételek kezdő ütemeit a következő sorrendben: Gloria, Credo, Sanctus és Agnus Dei.

Említettük már, hogy Tallis másik két miséje egy már meglévő anyagra épül; a Missa Salve Intemerata például paródia mise, a Missa Puer Natus Est Nobis cantus firmusa pedig egy gregorián dallam. Ez a hagyomány ebben az időben már nem volt divat Európában, csak Angliában. Idézzük még egyszer a Grove lexikont: „1500-ra az angol mise, miután megszülettek az első miseciklusok, az ordinárium valamennyi tételének összefüggően megkomponált ciklusai, szigetországi és kontinentális fajtára szakadt. Az utóbbit azok a komponisták részesítették előnyben, akik francia, vagy itáliai zenei központokban találtak munkát maguknak, s így miséik a műfajnak a kontinensen kialakult zenei fejlődésébe kapcsolódtak. Sokkal többen ragaszkodtak a konzervatív angol hagyományhoz, amelynek alig, vagy egyáltalán nem volt kapcsolata a kontinenssel.” Ehhez az utóbbi hagyományhoz kapcsolódott Tallis is.

Egészen haláláig, amely 1585-ben Greenwich-ben következett be, az egyház szolgálatában állott, mint énekes, orgonista és zeneszerző. Pályafutásáról az első feljegyzés 1532-ből való, a doveri bencés apátságból. Életének vége felé, 1575-ben I. Erzsébettől engedélyt kapott a zeneműkiadásra, amelyet megosztott tanítványával, William Byrddel. A két zeneszerző első kiadványa a latin motettáikat tartalmazó Cantiones Sacrae volt. Tallis nem volt pap, egy Joan nevű hölgy volt a felesége, s Greenwich-i házában lakott egészen haláláig. Elérkeztünk oda, hogy feltegyük a kérdést: milyen hatással volt az angol reformáció Tallis kompozícióira és – ha egyáltalán – az életére? 450 év távlatából nehéz ezt pontosan megállapítani, hiszen nem olyan romantikus zeneszerzőről van szó, aki leveleiben hagyta volna hátra véleményeit, vagy olyan forradalmi teológusról, mint Kálvin és Luther, akiknek az eszméi közkinccsé váltak amivel megváltoztatták egész Európa, majd később az egész világ történelmét. Tallis egyszerű zenész volt, halálakor azt mondták, hogy egyszerűen és békében hunyt el, úgy ahogyan élt. Az egyházi zene és liturgia kaotikus változásait, a monarchia lojális szolgájaként fogadta el. Amikor a latin mise helyét az angol service vette át, ő volt az első aki ilyet komponált. A Dorian Service-t még ma is használják. Amikor a latin motetta helyett angol anthemet énekeltek, ő is anthemeket írt. Ezek a művek a műfaj leggyönyörűbb darabjai közé tartoznak. Erzsébet uralkodása alatt nem írt misét, hiszen tiltva volt a misézés. Beépített emberek figyelték, hogy melyik pap misézik latinul olyan családoknál, akik nem voltak hajlandók új hitre térni, s a vétkeseket rögtön letartóztatták. Tallis tanítványa, Byrd mégis komponált három misét a 16. század utolsó éveiben, valószínűleg Tallis halála után. Byrd 1543-ban született, s felnőtté Erzsébet uralkodása (1558-1603) alatt vált. Egész életében katolikus maradt, ami igen nagy bátorságra vall, hiszen akik nem fogadták el a protestantizmus szabályait, azokat vastagnyakúaknak nevezték, s gyakran börtönbe zárták. Voltak azonban gazdag és befolyásos családok, akik ragaszkodtak hitükhöz, s családi kápolnákban vettek részt a régi szertartásokon; valószínűleg ilyen alkalmakra írta Byrd a miséit. Ugyanekkor azonban Tallishoz hasonlóan írt service-t és anthemeket az anglikán egyház számára, s ezzel elnyerte a királynő tetszését is.

Kettejük között a különbség születésük időpontjában keresendő. Byrd ugyanis túl későn született ahhoz, hogy az angol egyháznak komponáljon misét. A mise-írásnak azonban igencsak nagy hagyománya volt, hiszen ez volt az egyik alapja az angol zeneművészetnek, s valószínűleg ez inspirálta Byrdöt is, hogy ezt a műfajt válassza, mégha félig meddig titokban komponált is. Személyes hitvallás volt ez, de zenei hitvallásnak is tekinthetjük. Így kell vizsgálnunk Tallis pályáját is, mint mise komponistáét. Amikor 1550 táján megalakult az angol protestáns egyház, ő örömmel írt zenét egyszerű homofón stílusban az angol service számára, nem tudva, hogy mi fog történni három év múlva – történetesen, hogy Mária királynő az országot a katolicizmus felé irányítja, visszavonja a protestáns törvényeket és az English Prayer Book előírásait, és visszafordítja Angliát Rómához valamint a latin szertartáshoz. Láthattuk, minderre milyen módon válaszolt Tallis: megírta pompázatos miséjét, melyet közvetve a királynőnek komponált. Ebből a szemszögből kell vizsgálnunk a négyszólamú mise különlegességeit is.

S, hogy nem tévedtünk, arra bizonyíték a zene egy mozzanata: a következő Gloria-részlet, amely a Credóban is előfordul. Először hallgassuk meg ezt a részletet a Gloriából.

Most pedig hallgassuk meg ugyanezt a szakaszt a Credóból.

Mindkét részlet 21 ütem hosszú, s Tallis csak csekély ritmikai változtatást hajtott végre a dallamvonalban, s azt is csak azért, hogy a szöveghez alkalmazkodjon. Egyértelmű, hogy Tallis szándékosan használja ugyanazt a zenét a különböző szövegekhez. Máshol nem találunk ilyet a misében, a Négyszólamú mise ugyanis szabadon komponált mű, nincs korábban, előzetesen létrejött cantus firmusa, sem olyan előzőleg komponált antifónia, vagy motetta nem állt mögötte, mint ami a paródia misék esetében szokás. Nincs tehát olyan hagyomány a zenei technika mögött, amely megengedné, hogy ilyen hosszú zenei anyagot ismételjen meg: Tallis szabadon választhatott, csinálhatott, amit akart; s ebből a szempontból korának legmodernebb stílusában komponált, olyan módon, amely a madrigálkomponisták stílusára emlékeztet, amennyiben az imitáció s a homofónia használatában a szöveg kívánalmai irányítják, valamint a természetes formaérzék, mint bármely kor bármely muzsikáját. Mely szavakra ír Tallis ugyanolyan zenét? A Gloriában a következőket találjuk: „Urunk és Istenünk, Isten Báránya, az Atyának Fia, ki elveszed a világ bűneit, irgalmazz nékünk. Ki elveszed a világ bűneit, hallgasd meg könyörgésünket. Ki az Atya jobbján ülsz, irgalmazz nékünk.”

S a Credóban:

„Megtestesült a Szentlélek erejéből, s Szűz Máriától: és emberré lett. Poncius Pilátus alatt keresztre feszítették, meghala és eltemetteték.”

Nem nehéz kapcsolatot találni a két szöveg között, legfőképpen egy hívő szempontjából nem, aki ismeri a mise funkcióját és hagyományát, amely magjában – legfőképpen a 16. század felfogása szerint a bűn levezekléséért hozott áldozat. A legnagyobb bűn természetesen a keresztrefeszítés volt. Ezáltal megszületik a kapcsolat a két idézet között is, a Gloriából és a Credóból (Qui tollis peccata mundi). A bűn, még a legnagyobb is, megbocsátást nyert, s ez az áldozat célja. A Tallis által választott szövegben Mária jelenléte igen meglepő (Et incarnatus est de Spiritu Sancto ex Maria Virgine), hiszen egy modernebb zeneszerző, ha kapcsolatot akarna keresni a szövegek között, valószínűleg az Et homo factus est-el kezdené a zenei idézetet. Ezzel az egyszerű, ritka megoldással Tallis bepillantást enged a hívő gondolkozásába és hitbéli álláspontjába Anglia e zavaros időszakában. A hasonló zenére írt szavaknak teológiai jelentésük van – elképzelhető, hogy Tallis nem értett egyet a protestáns teológiával, annak ellenére, hogy a reformáció által bekövetkezett társadalmi változásokat elfogadta.

1548-ban, éppen VIII. Henrik halála után, minden Máriával kapcsolatos antifónát betiltottak, hiszen babonának és igaztalannak tartották azokat. Erzsébet uralkodása alatt a misét is teljesen eltörölték. Byrd miséi voltak az utolsók egészen háromszáz évig, a 16.-tól a 20. századig. Az angol reformerek Kálvin, vagy Luther helyett inkább William Wyclif tanítását követték, azt a 13. században élt angol papot és teológust, akit a reformáció hajnalcsillagaként is emlegettek. Az oxfordi egyetemen tanított, s tanait a cseh Husz János is átvette, így azok egész Európában elterjedtek. Követői, a Lollardok a 16. században is feltűntek, s élesen bírálták a „pápista misét”, legfőképpen az átváltoztatást, melyet a teológiai szaknyelv transzszubsztanciáció néven ismer. A kenyér és bor színe alatt való jelenlétet is kikezdték, mely a 16. századi Angliában legalább annyira felforgató volt, mint minden más Európában megjelent tanítás, ami a stabilitás és tekintély ellen irányult. A misében a konszekráció utáni részek – Benedictus, Agnus Dei – tükrözik leginkább ezt a tanítást, s ezek a tételek lehettek azok, amelyeket az anglikán egyház nem tűrt meg. Az anglikán áldozati szertartásban a Sanctusnak az első Hozsanna után vége szakad, Agnus Dei pedig nincs. Ez az oka annak, hogy a Tallis és más szerzők által írt 16. századi misék rövid életűek voltak, és hamar feledésbe merültek. A húszadik század elején találtak rájuk a zenetudósok, s kezdték tanulmányozni őket. Ezzel kezdődött meg a kincsesbányához hasonlítható latin nyelvű angol egyházi zene kincsestárának feldolgozása, s ekkor vált valósággá az a szomorú tény is, hogy a kompozícióknak mintegy 50 százaléka maradt csak fenn. A maradék pedig, melybe 15-16. századi latin motetták és misekompozíciók százai tartoztak, a 16. századi angol protestáns zelóták által gyújtott máglyákon hamvadt el.

(Paul Merrick)

Videó ajánló