Napközben: Itt a tavasz és vele együtt a kártevők is

A március 28-i adás tartalmából
 

A jól szervezett szakmai programoknak és az orvosi műszerpark folyamatos fejlesztésének köszönhetően a valaha mért legalacsonyabb, 4 ezrelék alatti szintet érte el a csecsemőhalandóság az elmúlt évben Magyarországon. Célzott programok segítségével azonban még több csecsemő életét lehetne megmenteni.

Vendégek: Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója, Dr. Kovács Tamás, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának főtitkára, Dr. Szabó Miklós, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Neonatológiai Tagozatának elnöke

Hallgassa meg!

Miként és hogyan kell kinéznie egy korrekt webáruház oldalának, ahonnét problémamentesen lehet rendelni. Egyre többen vásárolnak ugyanis az interneten és ezzel párhuzamosan egyre több fogyasztói panasz is keletkezik – nyilatkozta Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára. A fogyasztókat sokkal erősebb jogok védik a netes, mint a hagyományos vásárlás során. A fogyasztóvédelmi Mintawebáruház oldalon előzetesen lehet tájékozódni arról, hogy milyen adatokkal és információkkal kellene egy webáruháznak rendelkeznie és elindult a jogsértő webáruházakat nyilvántartó adatbázis. a jogsertowebaruhazak.kormany.hu is.

vendégek: Keszthelyi Nikoletta a  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, Baranovszky György FEOSZ elnök, Gombos Zsolt Online Marketing Akadémia egyik alapítója, trénere

Hallgassa meg!

Az Élelmiszerbank harmadik alkalommal indítja el a „Fuss, hogy más jóllakhasson” jótékonysági futó kampányát, amelynek célja az éhezés és az élelmiszerpazarlás csökkentése. A kezdeményezéshez olyan futók csatlakozását várják, akik vállalják, hogy futnak a 2017. április 8-9-i Telekom Vivicittá Városvédő Futáson és adománygyűjtésükkel támogatják az Élelmiszerbankot. De ezen kívül is számos lehetőség van arra, hogy valaki mozgással, futással támogasson, gyűjtsön adományt egy-egy cél érdekében. Például a virtualfutok.hu oldalon, bárhol, bármikor futhatsz, csak le kell fényképezni a teljesítményedet rögzítő alkalmazás képét és beküldeni. A nevezési díjad a megjelölt célok közül általad kiválasztott jótékonysági akcióra fordítják.

vendégek: Somló Eszter Magyar Élelmiszerbank Egyesület, Gábor Bence virtualfutok.hu alapítója

Hallgassa meg!

Itt a tavasz, jönnek elő a hangyák, lassan beköltöznek a darazsak is az eresz alá. Előmerészkednek a csótányok és egyéb kártevők. Milyen lehetőségeink vannak megelőzni

vendégek: Szigeti Zsolt Abatox Kft ügyvezető igazgató, Vogronics László, a Magyar Kártevőirtók Szövetségének alelnöke

Hallgassa meg!

Napközben – Kossuth – március 28., kedd, 9.00

Szerkesztő: Cseszregi Balázs

Tovább műsoroldalra >>>

Olvasson tovább