"Tebenned bíztunk eleitől fogva..": János evangélistát tekinthetjük-e az első teológusnak?

A február 22-i adás tartalmából
 

Hallgassa meg!

Az adásban Fekete Ágnes beszélget Bugár Istvánnal a Jánosi hagyományról, és arról, hogy János evangélistát tekinthetjük-e az első teológusnak?

Majd Kojsza Péter segítségével a miskolci Lévay József Református Gimnázium kezdeményezéséről hallhatunk, ahol a diákok a gyakorlatban ismerhetik meg a diakóniát és a karitatív szolgálatokat.

Végül Böszörményi Gergely a május végi Református Zenei Fesztivál terveiről beszél.

Fekete Ágnes áhítata:

„Azon órában örvendeze Jézus lelkében, és monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted.” Lukács evangéliuma 10,21

Sose értettem Jézust ennél a résznél. Hogyan lehet hálát adni azért, mert Isten valamit elrejt? Nekem annyira fáj, amikor azt tapasztalom, hogy az emberek nem értenek meg vagy félreértenek. Miért rejtőzik el valami közöttünk? Miért nincs nyíltság, egyenesség? Nem tudok semmiképpen sem örülni annak, hogy valami nem világos. De Jézus ezen a ponton mintha picit beletekinthetett volna a Mennyországba. Mintha látta volna azt a bizonyos elefántot, amelyet vak emberek tapogatnak, és nem értik. Mintha felderült volna az arca, és ahogy látta a pici vak emberek tapogatózását, felnevetett volna. Milyen érdekes, mennyire vicces ez az élet. És ujjongott Jézus, mint egy gyerek! Jézus arra hív, hogy magát a gyereket nézzük! Ha olyanok nem leszünk, mint ők, nem mehetünk be a mennyek országába.

Gyerekké lenni egy másfajta kommunikációt jelent. Az evangélium itt arról szól, hogy Jézust bántották, elutasították. És akkor nem dühöngött és nem sírt, mint ahogy én sajnos annyiszor teszem, hanem mondanivalóját imába foglalta. Ezáltal ő is gyermekké vált. A mennyei Atya gyermekeként odaszaladt Hozzá és elmondott mindent. A gyerekek pontosan tudják, hogy ami bennük van, azt ki kell adni, hisztiben, rajzban vagy veszekedés formájában. De a pici gyerekben soha nem marad benne az, ami benne megszületett, mint nálunk, kimívelt felnőtteknél.

Közismert Gyökössy Endre mondata: „vannak helyzetek, amikor vagy kiborulsz, vagy leborulsz” Képtelenség úgymond normálisan, ésszel megoldani a dolgokat. Gyermeki mozdulat az, hogy veszélyben odaszaladunk az apukánkhoz vagy az anyukánkhoz, átkaroljuk a lábát. Ott lenni a házban. És mi más az imádság? Nem kimódolt mondatok sokasága, nem rítus elsősorban, hanem ez az ölelés. Atyám odamegyek hozzád, egyedül nem tudom megoldani. Annyi minden feszít. Kérlek, ölelj át! Fogadj vissza! Hadd legyek gyerek, kicsi gyerek az öledben! A Jézus szerinti gyermeki lét ezt jelenti: visszakerülök abba a viszonyulásba, abba a kapcsolatrendszerbe, amiben az anyaméhben lehettem.

Ezt olvastuk: „Elrejtetted a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek kijelentetted.” Ez a mondat azt a kérdést veti fel számunkra, hogy vajon képesek vagyunk-e mi, valami idő előtti korba visszatérni? Jézus egy pici csecsemőről beszél, aki még gügyög. Mi mindig az eszünkkel próbáljuk elérni Istent. Létrákat állítunk az ég felé, keressük az első mozgatót, felmérjük a dolgokat. Jézus pedig ilyen pici gügyögő gyermekként imádkozik és visszahív minket, ebbe az ősi létállapotba. Vajon merünk-e kisgyermekké lenni és így beszélni Istenről? Ráhagyatkozni, elengedni magunkat. Simone Weilnek van egy híres írása: Ahol elrejlik az Isten. A mi Istenünk itt a Földön elrejlik kapcsolatainkban, eltakarva mutatja meg önmagát. Itt a földön a fő erő még a vágyakozás. Itt még pici gyerekként áhítozunk. De eljön majd az az idő, amikor beteljesedik mindaz, ami itt csupán vágy volt. Adja meg Isten, hogy képesek legyünk gyerekek lenni! Ámen.

Tebenned bízunk eleitől fogva – Kossuth –  február 22., szerda, 13:30

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább