ALPOK-DUNA-ADRIA: Divatmúzeum Goriziában

A február 23-i adásban.
 

Horvátország sajnos nem büszkélkedhet az igen magas, 16 %-os munkanélküliségi rátájával. Így különösen felértékelődik annak a két zágrábi fiatalnak az ötlete, amellyel 20 új munkahelyet teremtettek. Ha ehhez még hozzáadunk egy teljesen váratlan informatikai innovációt, nyugodt lélekkel mondhatjuk: a horvát „okos esernyő“ napfényt hozott a gazdaság szürke égboltjára.

Nemrégiben a Magyarország legjobb zenetanára díjat kapta meg egy szegedi hárfaművész, akinek növendékei kiválóan szerepelnek komolyzenei versenyeken és a koncertpódiumon. Tanítványai rajonganak érte, hiszen végtelen türelemmel és megértéssel foglalkozik velük. A Virtuózok műsorából is ismert Patkós lányok öt éve járnak az óráira. A Király Kőnig Péter Zeneiskolát hetente kétszer keresik fel, de otthon is napi 2-3 órát gyakorolnak.

Bad Füssing alapvetően forró termálvizes forrásairól ismert. De aki egyszer már járt itt gyógykezelésen, az többnyire valami másról is áradozik, mégpedig hosszú, áttáncolt éjszakákról. Ráadásul az itt kötött ismeretségből olykor még több is lehet.

A Komna egy széles fennsík, mely a Triglavi Nemzeti Parkban, a Bohinji-tó felett húzódik. Télen a sítúrázók kedvelt célpontja. Itt található a szlovén hegyvidék egyik legnépszerűbb állomáshelye a Komna Vendégház, mely egész évben várja vendégeit.

Az olaszországi Gorizia városában a textiliparnak, különösen a selyemhernyó-tenyésztésnek az elmúlt évszázadok során fontos gazdasági szerepe volt. Nem meglepő tehát, hogy a városban divatmúzeum várja a látogatókat, amely gazdag helyi és külföldi ruha- valamint divatkiegészítő-gyűjteménnyel rendelkezik.

Szerkesztő: Sári Zsuzsa

Alpok-Duna-Adria – Duna TV – február 23., csütörtök, 7:55
Ismétlés február 23-án, csütörtökön 15:35-től a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább