"Tebenned bíztunk eleitől fogva..." - A Reformáció 500 éves évfordulója

A február 1-i adás tartalmából
 

Hallgassa meg!

Az elmúlt héten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Reformáció 500 éves évfordulója tiszteletére konferenciát rendezett. Ennek kapcsán beszélgetett Fekete Ágnes Kránitz Mihály dékánnal, valamint Gánóczy Sándorral, aki római katolikus papként szinte egész életében Kálvin János teológiai munkásságával foglalkozott.

Fekete Ágnes áhítata:

„Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet?” Pál apostol korinthusiakhoz írt első levele 6,7

Az első komolyabb bűn, amit életemben elkövettem és emlékszem rá, hatéves korom körül történt. Az első osztályban volt egy osztálytársunk, aki értelmileg akadályozott volt, én hatévesen csak annyit láttam, hogy furcsa gyerek. Mindenki elkezdte gúnyolni. Állandóan ő volt a céltábla. Pontosan emlékszem arra, ahogyan bevonódtam ebbe a csúfolódásba. Mindenki kiabálta neki, „na, elveszed azt a tollat, lássuk?” És én is elkezdtem ugyanazt kiabálni. Bejött a tanító néni, már csak engem látott. Talán valami törülközővel is csapkodták a gyerekek, nem emlékszem a részletekre, csak arra, hogy a tanító néni rám néz, és megkérdezi: „Mit csinálsz?” Én erre azt válaszoltam: „a többiek mondták”. Mire ő a szokásos közhelyet mondta: „és ha azt mondják a többiek, hogy ugorj a kútba, akkor beleugrasz?” Én pedig hatéves fejjel elképzeltem, hogy állok a kútkáván, és mondják, hogy ugorjak bele. Nagyon világos és érthető volt ez a kép, nagyon szégyelltem magam. Aztán a kisfiú elkerült az osztályunkból, de mélyen belém ivódott ez a történet. Magam sem értettem saját magamat. Mintha sodortak volna, és mások diktálása alapján éltem volna át azokat a perceket. Pici fejjel ez teljesen világos volt bennem. Meg az is, hogy ebből az én lehetőségeim nem mutatnak kiutat.

Az egész életünk nagy tétje ez, hogy képesek vagyunk-e meglátni a bűnkérdés lényegét, és képesek vagyunk-e kiengedni a kezünkből! Hogy merünk-e kárt vallani? Az ember ösztönösen menekül mindenhonnan, ahol veszteség éri. Ebben a rohanásban éljük az életet. De Istennél az győz, aki veszít. Akkor fogjuk ezt az egész bűn-kegyelemkérdést megérteni, ha tényleg kiengedjük az életünk irányítását a kezünkből. Ezért itt a kulcsszó ebben a kérdésben az, hogy inkább. Mintha ez a kis szócska oldaná fel az egész bűnkérdést: Nem az én akaratom, hanem inkább az Úr mutassa meg. Nem a magamé, hanem inkább az Övé. Istent engedem előre, a másiknak adok elsőséget. Mintha Jézus egész élete erről a szócskáról szólt volna: inkább. Inkább nem az én uralmam, inkább az ember, mert én nem tudom megoldani, nem vagyok ura a jónak. Inkább Istenre bízom minden gondolatomat és tettemet. Inkább Isten segítségét kérem, inkább benne bízom, mint a magam ötleteiben. A Zsidókhoz írt levélben Mózesről ezt olvassuk: „Inkább választotta Mózes az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét;” Inkább úgy döntött, hogy Isten népe nehéz sorsának vezére lesz, mint elpuhult hercegecske a fáraó udvarában. Inkább ezt tette, mert egy nagyobb álmot látott. Isten országát látta.

Ha bevilágítást engedünk Isten számára a lelkünkbe, ha az Ő fényét inkább komolyan vesszük, mint magunkat, akkor tapasztaljuk majd vezetését. Adja az Úr, hogy ezt a döntést meghozzuk, és inkább elviseljük a kárt, inkább Istent vesszük komolyan! Ámen.

Tebenned bízunk eleitől fogva – Kossuth –  február 1., szerda, 13:30

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább