×

Srpski ekran: Lórévre invitáljuk Önöket

A január 24-i adás tartalmából.

Interjú Alexov Milicával
Tavaly december 19-én Budapesten átadták a hagyományos, a magyar kormány által adományozott kisebbségi elismeréseket, a Nemzetiségekért díjat. A díjazottak között volt Milica Aleksov is, a lórévi nemzetiségi pedagógus és óvónő, aki az elismerést a legkisebbekkel való anyanyelvápolás és hagyományőrzés területén való tevékenységéért kapta.

260 éves a lórévi Szerb Iskola
Szent Száva napja előtt, melyet minden magyarországi szerb iskolában január 27-én ünnepelnek, még egyszer Lórévre invitáljuk Önöket. Ez alkalommal iskolai éveiket felidézik a volt tanulók és az iskolát több évtizedig tanár Zorka Radašin.
Lórév falu a Csepel-szigeten nem csupán az egyetlen település Magyarországon, ahol a szerbek képezik a többségi lakosságot, hanem november 25-én megünnepelte a szerb iskola fennállásának 260. évfordulóját. Az első iskola 1756-ban kezdte működését, és habár azóta több mint két és fél évszázad is eltelt, Lóréven továbbra is a cirill ábécé szerint tanulnak írni, olvasni abban a korszerű épületben, amely a budapesti Nikola Tesla Szerb Iskola kihelyezett tagozata.

Tartsanak velünk január 24-én, kedden 7:25-től a Dunán!
Ismétlés január 24-én, kedden 15:05-től a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább