Szlovák nemzetiségi műsor - 51. hét

A Szlovák nemzetiségi műsor december 19-25. közötti adásaiban.
 

December 19., hétfő:
-A mai műsorban a híreket követően egy hosszabb beszélgetést hallhatnak Tóth Mihállyal, aki idén decemberben a Nemzetiségek napja alkalmából átvehette a Békéscsabai Szlovákságért kitüntetést.
-A nyugalmazott pedagógus, történész jelenleg a Jaminai Szlovák klub vezetőjeként ismert és a portréból kiderül az is, milyen karácsonyi szokások éltek hajdanán szülőhelyén, Nagybánhegyesen, illetve mi az, amit ezekből ő is megőrzött és továbbadott gyermekeinek.
-A második hírösszefoglalót követően a gyerekeket várjuk a készülékek elé, ma egy bibliai témájú mesejátékkal kedveskedünk nekik: József és testvérei történetét hallhatják.

Szerkesztő: Makai Ildikó

December 20., kedd:
– Nemzetiségi információk
– Átadták a Nemzetiségekért díjakat Budapesten december 19-én. Az ünnepségen az emberi erőforrások minisztere azt mondta, hisznek benne, hogy a nemzetiségek egymást és Magyarországot is gazdagítják. Díjazott – a professzor Lászik Mihály, Békéscsabai Szlovák Iskola Igazgató helyettese, Csabai Szlovákok Szervezet elnöke.
– Lászik Mihály portréja Archív 2001 /megszólalók: Marga Mária, Lászik Mihály/.
– Karácsonyi készülődés és szokások a Vajdasági, Romániai és Alföldi Szlovákoknál. /archív/

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta
Hírszerkesztő: Makai Ildikó

December 21., szerda:
A mai karácsonyi műsor első részében egy hosszabb beszélgetést hallhatnak Dósa Zsuzsa, Kisfaludy- és Domján Edit díjas színésznővel, a szarvasi Cervinus Teatrum művészeti igazgatójával. Gyermekkora a felvidéki Várgedéhez köti, iskolába is itt, illetve Rimaszombatban járt, majd 1993-ban színművészként diplomázott Pozsonyban. 2004-től játszik a szarvasi színház szlovák és magyar nyelvű előadásaiban egyaránt. A kétnyelvűséget szlovák film világában is kamatoztatja. A színjátszáson kívül tanít, rendez és műfordítással is foglalkozik. Dósa Zsuzsát hallgatóink a Holle anyó c. kétnyelvű, szlovák-magyar mesemusical főszereplőjeként is megismerhették. Ma elárulja nekünk azt is, mit jelent számára a kétnyelvűség, milyen karácsonyi szokások élnek még náluk a családban és hogyan fogadták be a szarvasiak.
A karácsonyi ünnepek szimbólumai az angyalok. Vajon hiszünk-e az angyalok létezésében, mi lehet a szerepük az életünkben? Erről kérdezzük hallgatóinkat egy hosszabb összeállításban, melyben három lelkész is megszólal.

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

December 22., csütörtök:
– Nemzetiségi információk
– Kamila Magálová, a Szlovák Nemzeti Színház színésznője – A karácsony nem csak az ajándékozásról, és a hagyományokról szól. A főzésről és az életről is beszélgetünk.
– Szenteste és Karácsony pilisi szlovákoknál – Nagygyőri Mária /archív/

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta
Hírszerkesztő: Makai Ildikó

December 24., szombat:
– Karácsonyi vers, jókívánságok
– a Szentesti áhítatot Hudáková Katarína evangélikus lelkész tartja, Liptovsky Ondrejről.
– Hudák Mihály evangélikus lelkész Tótkomlóson született. A 2. világháború utáni lakosságcsere keretében a családja elköltözött Csehszlovákiába, ahol teológiát tanult és 50 évig szolgált Szlovákia különböző falvaiban. Az idén Hudák Mihálynak Leonard Stöckel díját adták át Békéscsabán. Portréját Bencsik János készítette. Megszólalók: Hudák Mihály, Hudáková Katarína, Hudák Ivan, Hudák Ján, Milos Klátik.
– Karácsonyi hagyományok és kolindák, Betlehemezés Nyitrán /archív/

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Szlovák nemzetiségi műsor minden nap 18:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Korábbi adások>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább